Ezen a nyáron nem volt kíméletes a kánikula. A forróságban kiégtek a növények, nem sok barack termett a lekvárhoz, hiszen amit nem „szüretelt le” az év eleji fagy, azt elvitte a hőség. Meggy meg alig volt, aszottan zsugorodott a ládákban a piacon. A fák levele megperzselődött, a fű kiszáradt. A kutya lihegve, égő szomjúsággal követelte a vizet. Máté úr este szállt csak be a kocsijába, szíve nemigen bírta már a meleget. Már este tíz fele is járhatott, de még volt némi heve a vékony szellőnek. Világítani kellett, az út csupa sötét volt. Máté úr a közeli faluba igyekezett, meg akarta nézni a bált. Ej, azok a régi, szép idők! Bizony, a pusztai bálok! Amikor csinosan ropták a táncot, húzta a cigány, s ha kellett, sírni is tudott a hegedű! Amikor kézfejével törölte le bajszáról a vastag sörhabot, a bor meg piroslott a talpas pohárban! Bizony, akkor még sertepertélt keze az asszonyi szoknyák ráncai között, és sosem ért haza kakasszó előtt.

A sorozat következő szereplője ifjabb Munkácsi Ferenc. Bátyja és nővére, valamint élettársa, Szabó Fanni, mind kötődnek Csongrádhoz. Fanni az ötéves képzésű nyelvi osztályba járt, két éve érettségizett a Batsányi gimnáziumban. Ferit az iskolai könyvtárban elhelyezett egyik pályázati kiírás indította el a költészet útján, még gimnazista korában. Verseskötetét összeállítottuk, kiadásra vár. Bátyja az Alibi zenekarban játszott, az élőzenés bulijaikat sokunk számára felejthetetlenek maradnak. Most mindannyian Angliában élnek.

…avagy attól város a város, hogy birtokolja a címet, vagy attól, hogy városként funkcionál, miközben az értékeit megőrzi, megtartja, gyarapítja?

A Csongrádi Regatta július 21-i nyitónapján a Szegedi AZTÉK Színjátszó- és Tánc Csoport előadását is láthatta, hallhatta a közönség. Az énekesek musical-, operett-részleteket és táncdalokat adtak elő. A fellépések után egy kis bódéban, ahol a produkciók között sebtében átöltöztek, beszélgettem Sajtos Tamással és Fodor Henriettel.

Éden Szandra prostituált: Én nem ítélem el azt, aki a megélhetésért csinálja, azért, hogy előbbre jusson, vagy azért, hogy segítsen a családján, mert ez az ország sajnos ezt a lehetőséget nyújtja. Mindenki maga választja meg, hogy miből él...Nem adok pénzt olyanért, amit önként ideadnak, nyilatkozik egy hozzászóló…..Nem előtted borultam le, az ember töméntelen szenvedése előtt borultam le, borul le az utcalány lába előtt a világirodalomban Raszkolnyikov…és elmegyek innen majd nagyon messzire, vallja a Csongrád környéki prostituált…

Elöljáróban egy idézet a napokban nyolcvanéves Horn Gyula volt miniszterelnöktől: „Túl sok a filozófus…” Újabb riportalanyom már időben felmérte a helyzetet: „Mire a három évet letudtam, már láttam, hogy semmi értelme…” Cselovszki Ágnes szociológus jelenleg Írországban takarító, az órabére – a ma érvényes napi árfolyamon számítva – mintegy kétezer-négyszáz forint. Már most jobban élnek, mint itthon, s – ami nagyon fontos – látják az előrelépés lehetőségét is.

Bácsi Tamás a Batsányi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium hajdani diákja. Nyolcosztályos gimnazista volt. Családjával – egy lehetőségeket rejtő jobb élet reményében – nemrégen Kanadába ment, ahonnan most hazatoloncolják. Tamás született tehetség, aki még keresi a helyét a világban – hamarosan ismét a szülőhazájában.

A napokban olvastam a helyi önkormányzati lapban az örömhírt, hogy a Sághy Mihály középiskola pályázatot nyert. Fiataljaink szobalányként, bicikliőrzőként, takarítóként mehetnek Németországba szakmai gyakorlatra. Érdemes szorgalmasnak lenni, mert kaphatnak külföldön állásajánlatot. Az eset nem egyedi. A magyar mindig majmolta a külföldet, valami különös megtiszteltetésnek érezte, ha kiszolgálhatta. Megírta ezt már Csokonaitól kezdve Wass Albertig minden hazafi. Most kényszerhelyzet van, de sajnos sokan meglovagolják előrejutásuk, állásmegtartásuk érdekében már az iskolai életben is ezt az „óriási lehetőséget”, szinte előkészítik a terepet az oktatás-nevelés folyamatában. Még nyugdíjazásom előtt láttam, nem jó ez a szemlélet. Szeretem a hazámat egyszerűen – minden egyéb ideológia nélkül. Más népeket nem bántok gondolatban sem. Kötelességem fellépni a külföldi munkavállalást kitűnő megoldásként feltálaló, arra biztató szemlélet ellen a fiatalok, anyák, magára maradt idős emberek nevében. Ezért jelentkezem az újabb történettel.

A harmadik évezred elejének, napjainknak fergetegesen sziporkázó és gyorsan elhamvadó sikerbotrányos rapjét, Plazma B...ni tudsz című klipjét figyelmesen hallgatva, az motozott-motoszkált az agyamban, hogy mintha ilyet már láttam-hallottam volna valahol-valamikor. De nem éppen ezt, nem fekete utcagyerektől, és nem Amerikából.

A fűnyíró hangja még távolról berregett. Pontosan reggel hatot harangoztak. A nap még nem süthetett. Az eget sem borította felhő. Már hetek óta fulladoztak a zöldségek a nagy kánikulában.