2024. december 22., vasárnap.       Köszöntjük névnapjukon Zénó nevű olvasóinkat.  Holnap Viktória napja lesz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szúnyogparadicsom

Hírek - Szubjektív

Nyár van. Langy eső permetezi a gátoldal nagyra nőtt füvét. Jut belőle az ártéri erdőre is. Nekünk tetszőn, ahogyan mi, szúnyogok szeretjük. De velünk örvend a kullancsok népes tábora is. Elmondhatjuk, a sors a keblére ölelt bennünket, így sokasodhatunk. Boldogok lehetnénk, hiszen egy élhető várost kaptunk magunknak. Azonban másról is szól az Élet.

 

Itthon maradtak (15.)

Hírek - Szubjektív

Judit nem adta fel, addig próbálkozott, míg nehezen, de mégis sikerült álláshoz jutnia. Most már révben van, de a célig nagyon kacskaringós úton jutott el. Judit – a hivatását illetően – pedagógus, valamint – a jellemét illetően – egy talpraesett, céltudatos leendő családanya.

 

Itthon maradtak (14.)

Hírek - Szubjektív

Jelenleg a közgazdászképzés is divatosnak számít. Közgazdászként főként nagyvárosokban, elsősorban a fővárosban, multinacionális cégeknél lehet elhelyezkedni. A mesterség feladatköre szerteágazó. Nagy a kínálat, az álláskeresőknek nem kevés megmérettetésen kell keresztülesniük. Blanka közgazdász lett, s egyelőre még itthon keresi a megfelelő munkalehetőséget.

 

Az öreg halász

Hírek - Szubjektív

Miska bá’ valaha hajós volt. Azt beszélik, valaha nagy vizeken járt, óceánokat lovagolt hatalmas hajóparipán. Leszerelése után a halászmesterségben találta meg önmagát. Imádta a dolgát, szeretett a vízen élni, jól ismerte a folyót, becsülte annak minden zegzugát. Mígnem egy rosszemlékű nap után nyugdíjba kényszerült. Orvosa javallata megfogta legbelül, talán meg is ijedt valamelyest, józan esze arra intette, hogy hallgasson az okos szóra. – Majd az unokám folytatja helyettem – jelentette ki akkor Miska bá’, szeméből könny csordult alá, karját a fiú vállára helyezte. Az öreg ladikot, halászfelszerelését még aznap az unokájára hagyta. Azt mondta, nagyfiú lett belőle, most már ő is elboldogul a folyóval. Miska bá’ nem sokáig bírta a Tisza látványa nélkül. Egy röpke idő után a folyó védőgátján üdvözölhettük ismét, ahogyan mindennapos sétája során a tőle megszokott elszántsággal rója a kilométereket.

 

Vissza az időben

Hírek - Szubjektív

Talán nem tévedek, ha kijelentem, vannak bizonyos helyzetek, amikor azt mondhatja az ember: most szívesen visszamennék az időben. Akár tíz, húsz vagy negyven évet is! Ez egyszer ne a megosztó politikára gondoljon senki, hanem olyan szép, emlékezetes dolgokra, helyzetekre, amelyeket örömmel viszontlátna, -érezne. Ha lehetne – mondjuk egy időgép segítségével – megtenni az utat. A magam részéről meg sem állnék a gyermekkorig. Tizenegy éves voltam, amikor a Tisza védőgátja mellett húzódó Móra Ferenc rakpartra költöztünk. Akkoriban, amikor még mindennek volt felelőse, a gátoldal külső állapotára is ügyeltek, figyeltek.

 

Itthon maradtak (13.)

Hírek - Szubjektív

A sikeres érettségi után két évig tart az informatikai rendszergazdák OKJ képzése. Tamás vidéken szerzett szakirányú képesítést. Most is vidéken él. Jelenleg az otthonában dolgozgat. Szerinte nem jelenthet megoldást a külföldre távozás.

 

Itthon maradtak (12.)

Hírek - Szubjektív

Sokszor hallhatunk vitát a humán- és reálkérdésről. Többen vélekednek úgy, hogy az utóbbi szakirány felvállalása a nehezebb, hiszen az arra alapuló képesítések megszerzése magasabb szintű képességeket igényel. Ez a gyakran hangoztatott állítás persze nem igaz, mert akár olvasottság, akár nyelvismeret tekintetében is óriási feladat egy humán szakos egyetemi szint elérése. Nem beszélve a mögötte meghúzódó általános műveltségről. Az viszont tény, hogy a mai világban úgy tűnik, nagyobb a kereslet a természettudományi végzettségű fiatalokra. Ez abból is adódik, hogy a mérce nagyon magas, kevesebb a kínálat. Dorina természettudományi szakon tanult tovább, állással is rendelkezik – természetesen Budapesten.

 

Ajándékárban

Hírek - Szubjektív

Reggel nyolc óra van. Sietnünk kell, a meghívó nyolc óra húsz percre szól. Pontban! Késés kizárva! A gyöngébbek kedvéért ezt le is írják a levélben. Ráadásul a mobilomon egy kellemes hangú hölgy még a fülembe is búgja a szöveget. Csak úgy megerősítés gyanánt. Várnak bennünket, mondja. A késés kizárva.

 

Itthon maradtak (11.)

Hírek - Szubjektív

A rendszerváltás után hazánkban gomba módra szaporodtak a bankok. A kilencvenes évek első felében az állampolgárok zöme szembesült a ténnyel, miszerint a fizetéséhez már csak bankon keresztül juthat hozzá. A közszférában is szinte kötelezővé vált a bankkártya, melynek a költségeit kezdetben még kárpótolták, később viszont már a számlatulajdonosnak kellett fizetnie az egyre növekvő kezelési költségeket. Ha egy városban sétálunk, sokféle banképületet láthatunk. Talán már túl sokat is. A fiatalok számára hosszú évek óta úgy tűnik, hogy a pénzintézetek által kínált álláslehetőségek menőnek számítanak. Ezért sokan joggal gondolják úgy, hogy a pályaválasztáskor a pénzügyi pálya választását is komolyan fontolóra kell venniük. Ha a diáknak nem rögtön sikeres az egyetemi, főiskolai felvételije, az érettségi után OKJ tanfolyamok lehetőségrendszerei állnak – széles skálán – a rendelkezésére. Ezek a pénzügyi szakterületeken is általában kétéves képzések, melyek végén a sikeresen vizsgázó oklevelet kap. Irén egy ilyen tanfolyamon szerzett szakképesítést.

 

Történelmi tévedés

Hírek - Szubjektív

Április hatodikán éjjel rá kellett ébrednem az igazságra: egy hülye magyar állampolgár vagyok. És még ez nem minden. Úgy ébredtem rá az igazságra, hogy el sem aludtam. Hogy még fájdalmasabb legyen az egész. A csontjaimba mart. Halálos sebet ejtett a szívemben. Léteznek bizonyos helyzetek, amikor a szavak is ölnek. Gyurcsány Ferenctől sok minden kitelik. Most épp azt mondta, hülye vagyok. Nem egészen ezekkel a szavakkal mondta, de a mondandója értelme ez volt. Hülye vagyok. Azért, mert nem rá szavaztam. A feje piros volt, a szája remegett.

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés