Minden iskolában gyorsan kitűnik az okos, szorgalmas tanuló. Akiről mindenki feltételezi, hogy rá lehet mindenben számítani, aki mindennap tanul, ráadásul hozza a jeles szintet, vagy még azon felül is teljesít. Ő az, aki ha kell, képviseli az osztályt, ha kell, megnyeri a versenyt, s szinte már előre borítékolt sikeres bizonyítványa, felvételije, karrierje. Hát ki, ha ő nem? Pétert az egyetemi tanulmányairól és a diploma utáni elhelyezkedés lehetőségeiről kérdeztem.

A fogpótlás sohasem volt olcsó mulatság, arra évtizedekkel ezelőtt is kevés magyarnak futotta. A külföldiek (nyugatiak) számára viszont Magyarországon máig kifejezetten megfizethető a legmodernebb fogászati beavatkozás is. Ha egy magyar fiatal a „Szakmák jegyzéke” kiadványban lapozgat, reális jövőképnek tűnhet számára a tény, miszerint fogtechnikusra mindig szükség lesz. Ezúttal Fanni helyzetébe pillantva tekinthetünk rá e látszólag rejtélyes hivatáshoz vezető útra. A beszélgetésünk során kiderült, hogy a diploma megszerzéséhez alapvetően szükséges a biztos és jelentős szülői anyagi háttér, viszont itthon biztos jövőt egy fogtechnikusi diploma se teremt. Fanni itthon maradt, de külföldre készül.

Előfordul, hogy a személyiség a kamaszkor vadhajtásainak megnyesegetése után kezd el kibontakozni, elmélyülni. A legjobb metszőolló pedig nem más, mint maga az élet. Persze később is célhoz érhetünk, csak olyankor hosszabb, kanyargósabb út áll előttünk. Dóráról nem mindenki gondolta volna, hogy „azért is” pedagógus lesz. Talán még ő maga sem.

A jövőbe tekintő nyolcadik évfolyamos diákok többnyire még csak azt képesek eldönteni, hogy az általános műveltségüket akarják tovább fokozni, avagy már szakmát (is) tanulnának. A pedagógusként szerzett több évtizedes szakmai tapasztalataim szerint nagyon sok diáknál még a tizenkettedik évfolyam második félévében beadott felvételi kérelmek sem takarnak kiforrott szándékot, döntést. Esetükben a bizonytalan társadalmi helyzet miatt csak tapogatózás folyik. A hezitálók leginkább a pontszámok alapján latolgatnak, s a végzendő feladatokra nincs rálátásuk. Ezúttal egy csongrádi leány életére vetünk pár pillantást. Zita nagyon megszenvedte az érdeklődési köre megtalálásának a folyamatát.

Az érvényesülés, a megmutatkozás útja végtelenül göröngyös. Álmodhat-e egy vidéki leány akkorát, hogy színésznő legyen? Tomaskó Bernadett mert álmodni. Most megtudhatjuk tőle, hogy az elképzeléseiből mi valósult meg, meddig tarthat az álom, s az is kiderül, mennyi varázst sikerült megélnie és átadnia.

Ilona – érettségi után – OKJ-s végzettséget szerzett. Jelenleg a közmunkaprogram keretében szervezett, állami finanszírozású oktatásban vesz részt, így egyelőre kap havonta negyvenkilencezer forintot.

Egykor teljesen természetes volt, hogy külföldi tanulmányutakon vettek részt a fiatal szakemberek. A hazánk határain túli viszonyok megismerése, s az ott megtapasztaltak itthoniakkal összevetése, az itthon szerzett ismeretek bővítése mindig jó magot vetett. Természetesen nem volt mindenkinek erre lehetősége, de sokan valamiképp mégiscsak találtak módot arra, hogy empirikusan is megismerjék a világot. Számukra kitágult a világkép, a gondolkodás, az élményvilág. A vizsgái befejezése után Mihály is így szeretné folytatni az örökérvényű tanulást.

A tanítás az egyik legszebb hivatás a világon. Akik az e pályán átélhető életérzést megtapasztalhatják, s folyamatosan taníthatnak, szerencsés emberek. Még akkor is, ha kevés, olykor megalázó anyagi és erkölcsi elismerésben lehet részük. Szinte reggeltől estig belefeledkezhet az ember a tanításba, s csak akkor tudja meg igazán, hogy ez az élete egyik legfontosabb köteléke, amikor számára végleg kicsöngetnek. Zsanett szerencsésnek mondhatja magát, hiszen gyorsan kapott a végzettségének megfelelő állást. Hiperaktív gyermekekkel foglalkozik, s imádja a munkáját.

Többször utaltam már arra az elhíresült gondolatra, mely szerint nem szükséges ebben az országban ennyi jogász és bölcsész, hiszen valakiknek fizikai munkát is kell végezniük. Tökéletesen igaz. Nézzük meg közelebbről, mi a helyzet a logisztikusok világában – Patrik ugyanis itthon maradt.

Egy évvel ezelőtt is igyekeztem egy összefoglaló elemzést készíteni, s karácsony elmúltával újfent hasonlóra vettem rá magam. Ezúttal József Attila Születésnapomra című versének egyik legtöbbet idézett szakasza (Harminckét évem elszelelt, / s még havi kétszáz sose telt. / Az ám, / Hazám!) világított rá arra, hogy emberöltőnyi távlatokban kell vizsgálni a sorsunkat, így a Hazám, illetve a szűkebb pátriám életének alakulását is.