Többször utaltam már arra az elhíresült gondolatra, mely szerint nem szükséges ebben az országban ennyi jogász és bölcsész, hiszen valakiknek fizikai munkát is kell végezniük. Tökéletesen igaz. Nézzük meg közelebbről, mi a helyzet a logisztikusok világában – Patrik ugyanis itthon maradt.

A logisztikus munkaköre: a gyárak, intézmények közötti, azokon belüli áru- és információáramlások megfelelő ütemű továbbítása, fogadása, feldolgozása. Létezik belső és külső áramlás. A belső áramlás esetében anyagmozgatást kell végeztetni olyan gépekkel, mint targonca, futószalag. A külső áramlás irányítása közúton, vasúton, vízi és légi úton történik. A logisztikustól pontos vezérlést, ellenőrzést, dokumentálást várnak el. Ha a fiatal utánanéz, az ajánlatok között „0-1 év közötti szakmai gyakorlat esetén, asszisztens minőségben, 240-280 ezer forint bruttó fizetést” emlegetnek – habár az elemzők azt is hozzáteszik, hogy jelenleg ez egy kevésbé jól fizető ágazat. Az álláshelyek zöme főként Pest-, valamint Győr-Moson-Sopron megyében található, természetesen zömében külföldi tulajdonú multinacionális cégeknél.

Riportalanyom Patrik.

-Miért ezt a szakmát választottad?

-Szülői kérés volt. Legyen egy szakmám. A képzés színhelyéül közeli intézményt kerestem, hogy minél több időt és pénzt spóroljak. Tökéletes választásnak bizonyult. Ugyan szabályokat kell betartani, másokat kell kiszolgálni, de helye van a kreativitásnak, a szervezésnek.

-Szabályok mindenhol léteznek, melyeket nem lehet kikerülni, s nem is kell. Lényegében mindenhol kiszolgálunk valakit – mosolygok az ifjúi megfogalmazáson.

-A képzési idő két év. Jó tanáraim, osztálytársaim voltak. Jelesre végeztem. Szerettem.

-Támogatás?

-A szülők nélkül nem tudtam volna megoldani. Persze nyáron, hétvégeken dolgoztam. Azt akartam, hogy a családi kasszából minél kevesebbet kelljen rám fordítani.

-Mi történt azután, amikor befejezted a tanulmányaid? Miként zajlott az álláskeresés?

-Már két éve zajlik – válaszol Patrik. - Vidéken nem kereshetek állást, mert nem tudnám fizetni az albérletet, az utazást, az étkezést és az egyéb költségeket. A közelben keresgélek, de elkeserítő a helyzet.

Több száz kilométerről nem lehet bejárni állásinterjúkra, nem lehet állandó készenlétben állni telefonon. Mert azok a legváratlanabb pillanatban jönnek, és még jó, ha visszahívnak egyáltalán. Valahol a közelben kell tartózkodni, ugrásra készen, reménykedve.

-Idén harmadjára közvetítettek ki közfoglalkoztatottként – folytatja most már Patrik megállás nélkül. – A huszonegyedik század demokratikus rabszolgatartásának, röghöz kötésének idején. Bizony ezt a három évet nem szívesen tüntetjük fel társaimmal az önéletrajzban. Ebben a programban „start munka” a végzettség, semmiféle iskolázottság nem kerül megemlítésre.

-Mit értesz azon, hogy rabszolgatartás?

-Aki véletlenül kap munkát, tizenkét órában alkalmazzák – törvényes keretek között. Ezt látom. Nincs túlórafizetés. Van viszont kényszerszabadság, fizetetlen táppénz. Nagyon elszomorít. Mégis elvállalják, muszáj.

A kérdést, melyet elsősorban vizsgálok, hogy a megtanult szakma, a megszerzett diploma, kapcsolatban áll-e a talált munkakörrel, fel sem teszem. Patrik mégis megerősít.

-Amit tanultam, azzal nem állok kapcsolatban, nincs rá szükségem!

-Ingerültnek tűnsz. Milyen gondolataid vannak? Hogyan akarod ezt a helyzetet megoldani?

-Egyáltalán nem vagyok elégedett. Sokszor felteszem magamnak a kérdést, ki a hibás, a világ és a korszellem? Vagy az ország vezetői és a helyi politika? Esetleg a polgártársaim, a családom? Esetleg egyedül magam okolhatom? Biztatom magam, hogy a helyzetem átmeneti. Hiszem, hogy értékes tagja vagyok a társadalomnak. Fontos vagyok a családomnak, a barátaimnak, az embertársaimnak. Mégis észre kell vennem, hogy a magyar társadalom nem tart rám igényt. Nem ismerik el sem a fizikai, sem a szellemi munkát. Olyan társadalomban szeretnék élni, ahol megbecsülik a szakmám, a munkámért fizetnek, és megbecsülik a személyiségem – áradnak a keserű, mellbe vágó szavak.

- Tessék mondani! Van más lehetőségünk, mint a külföld? – ütötte fel Patrik a záró kérdést, melyre talán nem is várt ezúttal választ.

Patrik kérdésére magam sem tudtam mit mondani. Hallgattam. De így legalább nem hazudtam! Közben azon gondolkodtam, hogy a nálam lévő hatalmas mennyiségű beszámoló közül legközelebb, 2014. első napjaira vidámabbat próbálok keresni. Néhány akad talán.

Toldi Zsuzsanna

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.