Reggel nyolc óra van. Sietnünk kell, a meghívó nyolc óra húsz percre szól. Pontban! Késés kizárva! A gyöngébbek kedvéért ezt le is írják a levélben. Ráadásul a mobilomon egy kellemes hangú hölgy még a fülembe is búgja a szöveget. Csak úgy megerősítés gyanánt. Várnak bennünket, mondja. A késés kizárva.

Megfogadjuk. Mi ott vagyunk. Rajtunk nem múlik. Másokon annál inkább. Ahogy elnézem, nem nagy a tülekedés. Az előadó is erről beszél. Szomorúan skandálja, hogy közel hatvan vendéggel számoltak, ehelyett vagyunk vagy harmincöten. Az arány nem nyeri meg a tetszését. Nekünk meg… Mint a bolondnak. Annyi.

Várunk. Eltelik tíz perc. Semmi. Újabb tíz perc. A helyzet úgy kilenc óra felé araszolva is változatlan. Hozzászólnék: mi itt vagyunk! Ahogy a szentesi ember mondaná: csapjunk bele a lecsóba. Jaj, régi szép fesztiválemlékek! Már hallom is a kíváncsiskodó kérdést: miért éppen a lecsó jutott most eszembe? Egyszerű a magyarázat. A meghívó szerint itt is a konyháról, konyhákban használatos termékekről lenne szó. Már ami belefér.

Az asztal mögül elővarázsolt víztisztító berendezés talán még igen. Dekoratív, formatervezett termék. Szép, mutatós. Az ára is az. Különösen euróban. A mellettem ülő csongrádi ember meg is jegyzi: talán nem olyan helységben kellene kínálgatni, ahol még aránylag jó a víz minősége!

De haladjunk tovább! Az előadó is ezt teszi. Ügyes, mélyenszántó gondolatokat ébresztő stílusával további termékekről rántja le a leplet. Az egymillió forintos gyógyító fotelról például. Amelyért bizonyos áruházakban másfelet is elkérnek. Igaz, ott már egyéb extrákról is beszélhetünk, beépített rádióról, magnóról például, mellettük állítólag hűtőszekrény szolgálja a kényelmet. A csodafotelt gyógyszerek helyett kellene használnunk. Ajánlja. És igaza van! Ráadásul az előadó olyan társaságban javallja mindezt, ahova többségében idős embereket hívnak össze. Ők azok, akik haladott korukra való tekintettel – ha lehet így mondani – erős gyógyszerfogyasztók.

Mondom, igaza van az előadónak. Csakhogy! Hiába kérem az orvost, receptre nem írja fel a fotelt. Gyógyszer helyett. A nyugdíjból pedig… Az annyira ajánlott pihe-puha párnára sem telik. Az ausztrál gyapjúból készült takaróról nem is beszélve.

Ajándékként persze, elfogadnám. Amiről eleinte az előadó is beszél. Meg is jegyzi, hogy mindenki értse: az ajándék az, amiért nem kell fizetni. Játszik velünk. A szerencsét hívja segítségül: a leggyorsabban reagálóknak ajándék jár. Később bűvészmutatványa közben kijelenti: mivel ma már semmit sem adnak ingyen, így… Itt egy kis hatásszünetet tart, majd folytatja: kevesebb összegért elvihetik a nyereményüket. És mond egy számot, százezres nagyságrendben. Amit ki kellene fizetni. Üzletnek így is jó, mert megérné a vásár, mégis… Le kell szögezni: az ajándék, az ajándék, amiért csak köszönettel tartozunk. Ami pedig olcsóbban elérhető a szokásosnál, az akciós termék.

Nem egy a kettő! Valljuk be, így tisztességes! A hátsó sorokban átverésről suttognak. Az előadónak jó füle van, hozzá is eljut a pusmogás. Amire berág. Búcsúzáskor mi is. A levélben húszezer forint értékű külön ajándékot ígértek a megjelenteknek. Fejenként.

Kíváncsi voltam a kapott elektromos fogkefe árára. Jóllehet, nem voltam elég kitartó, de az interneten nem találtam rá a keresett márkanéven futó termékre. Illetve egy hirdetésben igen. Ott érintetlen csomagolásban háromezer forintért kínálják!

Lovas József Pál

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.