A sorozat következő szereplője ifjabb Munkácsi Ferenc. Bátyja és nővére, valamint élettársa, Szabó Fanni, mind kötődnek Csongrádhoz. Fanni az ötéves képzésű nyelvi osztályba járt, két éve érettségizett a Batsányi gimnáziumban. Ferit az iskolai könyvtárban elhelyezett egyik pályázati kiírás indította el a költészet útján, még gimnazista korában. Verseskötetét összeállítottuk, kiadásra vár. Bátyja az Alibi zenekarban játszott, az élőzenés bulijaikat sokunk számára felejthetetlenek maradnak. Most mindannyian Angliában élnek.

Ifj. Munkácsi Ferenc

Idegenforgalmi szakmenedzser

Bournemouth

(Ferencnek kérdéseket tettem fel, válaszait tartalomhűen közlöm.)

-Mi késztetett arra, hogy kimenj?

-A diákhitel, munkanélküliség, a frusztráltság, mint külső tényezők, engem is megérintettek. Ám az elsődleges késztetés maga az elvágyódás volt. Rögtön éltem a lehetőséggel. Egy pénteki napon nővéremmel beszélgettem a számítógép előtt ülve. Ő akkor már itt élt Angliában, én pedig otthon ültem a számítógép előtt. Mire elbúcsúztunk, már lefoglalta a jegyem. Ugyan a legkisebb fiú vagyok, mint a mesében, de nővéremmel és bátyámmal hárman élünk és dolgozunk Bournemouth-ban.

-Milyenek ott a munkakörülményeid?

-Egy kávézóban dolgozom, ahol angol teasüteményeket és friss muffin-t, illetve szendvicseket szolgálok fel a különböző kávék és teák mellé. Nincs messze a belvárostól, ahol lakunk. Sok az idős vendég, a fogyatékkal élő, velük külön foglalkozni kell kiszolgálás közben. Nehézséget kezdetben az angol nyelvi ismereteim nagy hiányossága okozta. Fizetést hetente kapok órabér alapján. A borravalót közösen gyűjtjük össze a kollégákkal, és a hónap végén szétosztjuk. Amikor végeztem, a szögre akasztom a kötényemet, és onnantól kezdve jut elég pénz és idő magamra. Ezt otthon nem tudnám jelenleg kivitelezni.

-Mik a perspektíváid?

-Addig szeretnék itt élni, amíg megszerzem azokat a tapasztalatokat, amikre otthon nincs lehetőségem. Ez az elsődleges szempont. Például elkezdett érdekelni a kávéfőzés tudománya és művészete. Be szeretnék iratkozni egy iskolába, ahol van barista képzés. Családunkban hagyománya van a zenélésnek. Szabadidőmben a gitáromat babrálom. Most alakult egy zenekar, amiben testvéremmel játszom. Ő basszusgitáron, én ritmusgitáron. Több fellépést tervezünk itt a városban. A versírást még a csongrádi gimnazista évek alatt kezdtem. Tizenegyedik évfolyamba jártam, amikor az iskola könyvtárában megakadt a szemem egy pályázati kiíráson. Akkoriban forrófejű falfirkászként rengeteget költöttem festékre. Írtam egy verset, és meglett a festékre való. Azóta lecseréltem a festékszórót golyóstollra. Otthon most jelenik meg egy versem egy országos kiadónál, antológia keretében. A verset az angliai tartózkodásom eseményei ihlették. Talán egy kötet is napvilágot lát majd idővel.

-Hogy gondolsz vissza a hazádra? Honvágy?

Visszatérés?

-Hazája az embernek nem sok van, hát jól teszi, ha megbecsüli. Vissza már nem gondolok, illetve jó érzéssel próbálok emlékezni. A jövőre gondolok. Remélem, hogy a hazám olyan ország lesz, ahol fedél lesz a fejem fölött, tudok dolgozni, családot alapíthatok, és az életemet emberhez méltóan tudom befejezni. Teljes szívemből kívánom, hogy ezt az országot Magyarországnak hívják, a várost pedig Csongrádnak.

-A honvágytól egyébként sokat szenvedtem, mára megtanultam vele együtt élni. Háromhavonta megyek haza, vagy engem látogatnak. Most is készülök haza. Hiányzik minden, még a zsörtölődő szomszédok is. Lélekben otthon vagyok még most is.

-Szépek a gondolataid. Van a magyaroknak jövőjük?

-Ameddig van olyan magyar, ki úgy gondolja, hogy van jövőnk, addig az úgy is van. Én úgy gondolom, igen. A jelenben kell tenni érte. Az is értékes ember, aki világot lát, de az is, aki otthon néz szembe a nehézségekkel. Mintha kiveszett volna belőlünk a kurázsi. Az utcára kivonulni nem bátor tett, ám az „olcsó” hipermarketek helyett a piacon vásárolni a szomszédtól, na, az a bátor tett.

-Mit üzensz a fiatalságnak?

-Üzenem, hogy ne hallgassanak másra, csak saját megérzéseikre. Azon belül is arra az egy részükre, ami az ésszerűtlen döntéseket hozza. Akkor jó fele visz az útjuk.

Befejezésül következzen egy vers a városunkról – Angliából.

Munkácsi Ferenc: A csongrádi kép

Látlak még néha,

Ha pillám hosszan ledől.

Mikor elsötétül észak

A kanyargó gát felől.

Látlak néha még,

Ha üres ladikot hord,

A folyón a fahídi rév

És vöröst izzik a hold.

Látlak még talán,

Ha a platánok alatt

Elnyúlok hosszú éjszakán,

Búcsúztatva a nyarat.

Látlak ugye még?

Ha a szőke holdvilág,

Borítja a Tisza tükrét,

S vele alszik Csongrád.

Toldi Zsuzsanna

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.