A fűnyíró hangja még távolról berregett. Pontosan reggel hatot harangoztak. A nap még nem süthetett. Az eget sem borította felhő. Már hetek óta fulladoztak a zöldségek a nagy kánikulában.

1.

A fűnyíró pár métert közeledett. A zöldségfélék színe napról napra halványodott. Valószínűleg kiégette az erős nap. A várva várt eső nem érkezett meg. Még a kis szellő is forrót fújt. A fűnyíró ötpercnyi járásra dolgozott. Torkon-csípőn és bokában vágta szét őket. Az események színhelye egy kisváros környéki gaztábla volt. Az esemény időben bármikorra tehető, mondhatni mindig aktuális. A fűnyíró drámaian közeledett, pár lépés lehetett az életből hátra. A zöldségfélék elődeiktől nagyon fontos bölcsességet tanultak. Miszerint a halálhoz vezető utat legjobb a levegőn eltölteni. Így is tettek. Folyamatosan. A legközelebbi szomszédok már hullottak. A halál hangját beléjük fojtotta a kaszáló gép zaja. Az egyik zöldségféle lazán ásított, kivételes fehér kalapot viselt.

-Ő nem fél? – kérdezte a másik.

-Mitől félne? A füvek egy részét kinevezik virágnak, a többit meg ész nélkül le kell kaszálni – válaszolta harmadik.

-És miért pont ő? Miért nem én? – lázadozott megint a másik, többen még helyeseltek a legutolsó pillanatban is.

-Mert ő tősgyökeres idevalósi! – nevetett a harmadik, s keserű vidámságában érte a halál.

Tájkép csata után. Néhány zöldségféle már bűzlött. Várták a teljes kiszáradást. Egyesek gyenge gyökereiket nyaldosták. Reménykedtek. Hátha túlélik. Valaki úgyis azt mondta, hogy a fű kinő utánad. Egyedül a fehér kalapos integetett a fűnyírónak, messze virított egyenes dereka a terepen.

-Minek pofáztatok annyit? - ásított még egyet a halottaknak.

-Nagyon kéne már az eső! – fohászkodott az ég felé. –Túl fehér az arcom, frissíteni kell, mert esetleg holnap nem fog tetszeni. Az sem kizárt, hogy színt váltok. Mondjuk tojásfehérjeszerű tört fehér leszek.

2.

Egy kilométerrel arrébb. A fűnyíró hangja még távolról berregett. Itt is pontosan hatot harangoztak. Ugyanis a harang mindenkinek szólt. A berregés nem mindenkinek. A nap természetszerűen itt sem süthetett, és hasonló következésképp az eget itt sem borította felhő. A kánikula viszont itt is tombolt.

A fűnyíró hátrafele haladt. Épp most curikkolt hátra pár métert. A zöldségfélék színe itt is fakult. A nap kiégette őket. A szellő forrt. Az eső nem esett. A fűnyíró lassan távolodott. A berregés halkult. Hogy mi történt arra, pontosan nem lehet tudni. A zöldségfélék bátran állták a hőséget és a csatát. Talpon. Az ijedtségen kívül más bajuk ugyanis nem esett. Hihetetlen, de ők is a város környéki gaztáblához tartoztak. Tősgyökeresen. Az idők végezete óta. A berregés most megszűnt. Lehet, hogy eddig sem a fűnyíró zajgott. A másik gaztábla hangjait hallottuk. Az itteni zöldségfélék nyugodtan éltek. Akárcsak Krilov ludai. Nagyon büszkék voltak elődeikre. Jogaikat, az ősökét magabiztosan gyakorolták. Egy zöldségféle piros kalapot viselt. A legelőkelőbb őssel ő rendelkezett. A fűnyíró most hirtelen levágta a piros fejet. Úgy tűnt, egyenesen őt kereste. Gyorsan végzett vele.

-Miért őt? – kérdezte az egyik.

-Ő a legidevalósibb – suttogta a másik.

-Ő virág? – értetlenkedett valaki.

-A füvek egy részét kinevezik virágnak, a többit meg ész nélkül le kell kaszálni. Ezek szerint ebben a táblában ő nem virág – magyarázta a harmadik.

-Akkor mi virágok lennénk? – csóválták fejüket a ludas zöldségfélék.

-Nézőpont kérdése – szólt megint valaki. – Olyat is mondtak már, hogy a saját hazájában senki nem lehet próféta. Valószínűleg ezért kellett elpusztulnia.

Tájkép csata után. A piros kalapos erősen vérzett, majd a friss vér vékony csíkban csordogált tova. Teste már megmerevedett. A többiek csendben egyenesítették hátgerincüket. Örültek, hogy még megvan.

-Minek pofázott annyit? – nézett a halott pirosra az egyik zöldségféle.

-Nagyon kéne már az eső! – sopánkodtak többen is. – Nagyon kiégtünk. Holnap kiwi színben kellene megjelennünk.

3.

Ugyanott, ugyanakkor, azaz általában. A lábak földet döngölő léptei és az ollók csattogása még távolról hallatszott. Logikusan 6 óra elmúlt. A harangok is némák voltak. A nap már bontogatta sugarait. Az égen nem volt felhő látható. Változatlanul nagy volt a meleg.

Az ollók egyenletesen csattogtak. A kezek a lábak és az ollók közreműködésével gyökérzet nélküli virágokat kerestek. Két táblában dolgoztak. Az egyikben az élettelen, kiszáradt zöldségfélék között fehér virágokat nyisszantottak ki a földből. A fájdalom sikolyai messze elhallatszottak. Fehér csokrokba rendezték őket. A másik táblában gondosan emelték ki a talpon álló zöldségfélék közül az ájult, piros virágokat. Piros csokrokba szedték őket. Majd összekeveredtek a fehérekkel. A vödrökbe öntött vizekben mind észhez is tértek.

A nap viszont már ész nélkül sütött. A beton olvadozott. Eső még mindig nem esett. Dél fele járt. Fiatal fiúk és lányok futottak a vödrökhöz. A lányok vörös úttörőnyakkendőt viseltek. A fiúk ministránsruhát. Egyszerre, síp és csengőszóra adták át a beton közepén a virágokat a kis város elöljáróinak. Később vázákba kerültek. A személyzet ritkán cserélt friss vizet. Lekonyultak a piros és fehér fejek. Majd büdösödni kezdtek. Amikor már a szellőztetés sem segített, szemétre dobták őket. Száraz, csúnya zöldségfélék, inkább gazok lettek. Ki is hordta őket a kocsi a zöldségfélék temetőjébe. Észrevétlen elegyedtek a lenyírt zöldségfélékkel. A másik tábla kiwi színű zöldségféléi csendben figyeltek. Ők nem pofáztak soha. Nagy derékfájással küzdöttek, de éltek. Nem sokáig. Egészen addig, míg a tehéncsorda megjelent. Lelegelték őket. Miután a növényevő tehén emésztőrendszerének legvége a zöldségfélék temetőjében ért véget, hát ők is odakerültek.

Tájkép csata után. A zöldségfélék származás és előélet figyelembe vétele nélkül tökéletesen egyesültek. Később a területet köztemetőnek nyilvánították. Elöljárók és pórok, virágok és gazok, mind-mind oda temetkeztek. A hely Komposztország lett. Az eső is eleredt.

Hát odatartunk mindannyian! Minek ez a nagy hajcihő?

Toldi Zsuzsanna

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.