CSONGRÁD - 2012. Április 5.

A város egykori ékének számító Erzsébet Szálló és Étterem ma már csak egy lepukkant kétcsillagos „garni-szerű” szálláshely, melynek a földszintjéhez egy patkányfészekként funkcionáló volt közüzemi konyhai udvar, egy szétrombolt konyharész, a volt étterem bezárt terme, valamint egy folyamatosan üzemelő, jól működő kávézó tartozik. Az egyik városvezető, Pap Gabriella nevével fémjelzett, önkormányzati tulajdonú cég kirukkolt a szálló mellé egy olyan internetes honlappal, amely tökéletesen illik mindahhoz, ami turisztikai marketing „fedőnéven” Csongrádon évek óta zajlik.

Megalkották a csongrádi lepukkant szálló mellé az „übergagyi-marketinget”. Az Erzsébet Szálló jelenleg inkább hasonlít egy ukrajnai munkásszállóra, mint egy kétcsillagos magyar hotelre. Az előző választási ciklus idején Bedő Tamás polgármester (MSZP) szemére gyakran bírálóan vetette Kurucz Ferenc, az akkori városgazdasági bizottsági elnök, az Összefogás Csongrádért Egyesület képviselő-testületi frakcióvezetője, hogy szégyenszemre egy gyenge garni hotellé „fejlesztették” az egykor nívós Erzsébet Szállót. Az utóbbi másfél évben ismét vendégeket fogadó létesítményt az egyik csongrádi alpolgármester, Pap Gabriella „játszóhelyeként”, valamint – az egyik, közgazdász végzettségű törzsolvasónk egy korábbi cikkünkhöz a cikk alatti fórumban írt véleménye szerint – egy párt kifizetőhelyeként működtetett Csongrádi Városkép Nonprofit Kft. üzemelteti.

A szálló az ország önkormányzatiságának is az egyik szégyene, hiszen ennyire lerontott, önkormányzati tulajdonban lévő, szállodaként hasznosított létesítményt hazánk területén keresve is alig lehet találni. Egy igazi kétcsillagos hotel természetesen minimum úgy néz ki, mint a csongrádi szálló ikertestvére, a ceglédi Kossuth Szálloda és Étterem, amelyet minőségi marketinggel folyamatosan működtet egy vállalkozás. Erről egyébként az internetes honlapjuk is tanúskodik – noha a gazdasági környezet Cegléden se kedvező, sőt, Kossuth városának központjában jelenleg sok vállalkozás legalább annyira haldoklik, mint Csongrád centrumában.

A ma már a falusi vendéglátásban is kiválóan működő online foglalási rendszerek alkalmazása, a professzionális, ma már igen olcsón létrehozható internetes honlapok helyett egy ingyenes tárhelyszolgáltató rendszer aloldalaként felépítették azt a honlapot, amely húsz évvel ezelőtt is korszerűtlennek számított volna.

A szálló árai egyébként reálisak, ha valaki például egy napot kíván eltölteni Csongrádon, s kellően puritán, vagy pénzszűkében szenved, számára kiváló az ajánlat. Ráadásul a hely párok „búvóhelyének” is alkalmas lenne, de e célra a Fő utca „főplaccáról” besétálást lehetővé tevő, zárt parkolóval nem rendelkező szálló nem éppen a legalkalmasabb hely. A Csongrád környéki városokban és falvakban körülnéző szemlélődő számára érthetetlennek tűnhet, hogy a megálmodott korszerűsítési pályázatok eleddig legalább akkora sikert arattak, mint a csongrádi fürdő megújítási szándéka.

A bő egy évtizede a város vezetésében alpolgármesteri feladatokat ellátó Gyovai Gáspár, valamint az „örök bútordarabbá” váló egyes párt- és frakciótársai minden bizonnyal most tapsolnak, hiszen az interneten önálló honlappal is rendelkezik „a mi narancsunk, ami kicsi is, savanyú is, de legalább a miénk”. (Pontosabban: Csongrád polgármainak közös vagyona, amellyel a választásra jogosultak döntése szerint ga(rá)zdálkodnak az aktuális választás nyertesei – a szerk. ) Az „übergagyi-marketingben” egyébként az egyetlen üdítő kivételt a szálló Facebook-oldala jelenti, amelynek összeállítása kiválóan indult, de valami miatt megtorpanhatott a munka, ugyanis a szálló állandó információira e cikkünk április 5-i közlésének időpontjában mindösszesen 8, azaz nyolc fő volt kíváncsi. Bizonyára eme írásunk révén ez az arány pozitívan változik majd, hiszen a város jelenlegi vezetése ugyan hasonló a „magyar narancshoz”, az Erzsébet Szálló mégsem az övék. A hotel a város közösségéé, még ha kicsi is, s – csongrádiként, egyelőre – legfeljebb savanyú szájízzel lehet rá gondolni. Az összefogásban azonban itt mindig lehetett bízni, ugyanis a csongrádiak mindig összetartóak voltak – főként a nehéz időkben, légyen szó árvízről, avagy politikai ámokfutók városvezetői garázdálkodásáról.

Állandó szerzőnk, Nemeskéri-Orbán István a témához kapcsolódó jegyzetét a Szubjektív rovatunkban találhatják, illetve ide kattintva közvetlenül is olvashatják.

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.

{fcomment}