A konyha nagyon fontos helyet töltött be a családok életében. Nemcsak az étkezés, de a tisztálkodás, családi és társas élet színhelye is volt. A hatvanas évektől egy átértékelődés figyelhető meg. A panel a konyha funkcióit leegyszerűsítette: a kis alapterület miatt csak ételkészítésre alkalmas, a harminc négyzetméter összterületből mindössze két-három négyzetmétert ölel fel. A panelbeli konyha új neve: főzőfülke. Újdonság a beépített konyhabútor is. Vendégség esetén az egyik lakószoba alakul át ideiglenes étkezővé, illetve valamilyen megoldással a lakásban étkező fülkéket alakítanak ki.

Feldúsul a konyhai felszereltség, egy-egy megjelenő tárgy presztízsnövelő hatású. A legnépszerűbb tárgyak közé tartozik a szódásszifon, a habszifon. A hetvenes évek közepétől jórészt megszűnnek a szikvizesek, eltűnik az utcakép kedves részlete, amikor a településeken azonos időben megjelentek a lovas kocsival közlekedő „szódások”, csengőszóval tudatva az érkezésüket. Hasonlóképpen a múlt ködébe veszik az „Itt a jeges, a jeges!” kiáltás, amikor is a jeget hozták a bőrkötényes, kesztyűt viselő öblös hangú férfiak. A hatvanas évekig ugyanis jégszekrény szolgálta az élelmiszer hidegen tartását, de faluhelyen még akkor is jobbára pincében, gémes- vagy kerekeskútban hűtöttek. A jégszekrényt felváltotta az elektromos hűtőszekrény, 1975-ben már több mint négyszázezer működött az országban. Majd következett a fagyasztóládák divatja. A nyolcvanas évek végén Hegyeshalomnál a belépésre váró magyar személygépkocsik tetején magasodtak. Gazdaságos volt a hús-, zöldség- és gyümölcsfélék tartósítása. Átalakultak a bevásárlási szokások, elegendő lett a heti két-három alkalommal történő friss élelmiszer-beszerzés. Ma már ismét alig üzemel hűtőláda, mert drágult az áram, sokat fogyaszt. Nagy tételek felvásárlása felesleges, a hipermarketekben, de még s kisebb ABC-áruházakban is sorjáznak az önkiszolgáló mirelitpultok.

A korábban hiányos táplálkozást a hetvenes években a túltáplálkozás, magas kalória szintű ételek fogyasztása váltotta fel. A sorban állás célja ekkor már nem az alapvető élelmiszerekhez való hozzájutás, hanem keresett cikkek (többek között a téliszalámi, a narancs, a banán) beszerzése volt. Faluhelyen a parasztcsaládok saját termelésükkel a húsfogyasztás kilencven százalékát fedezték, a háztájiban, konyhakertekben és hétvégi telkeken pedig megtermett a zöldség és a gyümölcs. Nagyon fontos volt a disznóvágás szokásának megtartása. Ilyenkor még a városi lakások konyhái is „hentes műhelyekké” alakultak. A hetvenes évek elején a lakossági fogyasztás felét az élelmiszerek tették ki. Ma kevesebb a disznóvágás, gyérebb a háztáji termelés.

A kisvállalkozású üzletekben, a szabad piacokon még magyar előállítású terméket árulnak. A hatalmas plázákban viszont széles skálán lehet választani a külföldi áruk között is, különösen az akciós termékek tűnnek el villámgyorsan. Ami pedig az egészséget illeti, most nem a sós és cukros zsíros kenyér fokozza a kalóriatartalmat, hanem a sok felesleges nassolgatás, a mozgáshiány, és a pénztárca igencsak sovány az egészséges táplálék megvételéhez. A sztár leginkább a csirke farhát.

Az élelmiszer fogyasztás szokásai tekintetében szintén történtek változások. Ugyan sokan ragaszkodtak a hagyományos magyar ételekhez, s a fűszeres, zsíros pörköltek, bográcsos ételek vitték a prímet, de kezdtek elterjedni a rántott húsok is. A vallásgyakorlás visszaszorítása miatt csökkent a böjti napok betartása, sőt, mára szinte a legtöbb családban feledésbe is merült. A korábban hétvégi ételek a hétköznapok étrendjében is megjelentek. A déli főétkezés szerepe a nők munkába állásával, a félkész- és konzervételek megjelenésével, a család életvitelének megváltozásával párhuzamosan mérséklődött, szerepét sok helyen átvette a vacsora. Ez lehetett főtt, hideg, esetleg déli maradék. Reggelire előnyben részesültek a péksütemények, tej és kakaó, meghonosodott a reggeli „kávé-cigaretta szenvedély”. A vasárnap kiemelt szerepe a táplálkozásban máig is tart, a főfogás főként húsétel. Egyébként a heti étrend két-három húsos napot tartalmazott. Az ötvenes években még házilag sütött öt kilogramm körüli kenyér az időigényesség miatt elmaradt. Még egy évtizeddel később köztes megoldás volt az otthon kelesztett kenyeret szakajtóban elvinni a pékhez, majd végleg áttértek a bolti kenyérre. A „házi” és „bolti” jelző minőségkülönbsége innen ered, s máig él.

Manapság mindent eláraszt a nejlon, de akkoriban hiányzott a csomagolóanyag, a kenyér vágott felületét kizárólag „kenyérpapírral” takarva forgalmazták. Ma sokféle kenyér között válogathatunk. A felpörgött életvitel erősen hozzájárult a rendszertelen étkezés kialakulásához. Hiányzik a családot összetartó megterített asztal, a hétköznapi, legalább egyszeri közös étkezés melege.

Az otthoni élelemfogyasztás mellett egyre nagyobb teret kaptak a vendéglátóhelyek szolgáltatásai. Leggyakrabban a fiatalok vették igénybe, legkevésbé a nyugdíjasok, háztartásbeliek és mezőgazdasági foglalkozásúak. Ma az éttermeket széles kör látogatja, az étlapon nemcsak magyar, sok nemzet ízeiből választhatunk. A szegény réteg azonban most sem tudja megfizetni az éttermi vacsorát, s elsősorban vidéken megfigyelhető az éttermek drasztikus háttérbe szorulásának a tendenciája.

Szokásba jött a közétkeztetés. Még emlékezhetünk a háromszögletes alumínium tálcákra, evőeszközökre, műanyag tányérokra. A közétkeztetés ma is elfogadott, a mindennapi meleg étkezést a családok zömében nem is lehet másképpen megoldani. Az egykor virágzó kávéházak a Kádár-rendszerben sorra bezártak, vagy eszpresszóvá alakultak. A híres kávéházak igényes köz- és irodalmi életét az erőltetve létrehozott művelődési házak sosem tudták helyettesíteni. Fő cél tehát a tömegigény kielégítése volt: büfék, tejcsárdák, önkiszolgáló éttermek… Lényeges változást hozott a gebines rendszer bevezetése, az állami éttermek bérbeadását jelentette. Gombamód szaporodni kezdtek a lángos- és pecsenyesütők, a divathullámot követő hot-dog és hamburger árusok, a McDonald’s, az amerikai típusú gyorséttermi hálózat első étterme l986-ban nyílt meg Budapesten. Igénybevétele egy kirándulás legnagyobb élményei közé tartozott.

Végül öblítsük le a konyha ízeit az italok világába tekintéssel. A hetvenes évekig a bor és a pálinka megőrizte a kizárólagos jellegét. A sör hódítása innentől vált – folyton növekvő tendenciában – jelentőssé. A „csatos Bambi” mellett a Coca-Colát és Pepsit már a „Nyugat ópiumaként” emlegették. A Coca-Colát először a BNV-n l967-ben mutatták be nagy sikerrel. Az első palack Coca-Cola – mint a háború utáni első Magyarországon előállított amerikai termék – l968-ban hagyta el a kőbányai likőrgyár palackozó gépsorát. Ekkor indult be az új iparág, a szénsavas üdítők gyártása.

A rendszerváltás óta divathullámok hátán lovagolunk. Sokféle idegen világ termékébe belekóstolunk, persze próbáljuk megőrizni magyaros ételeinket, ízeinket is. Sosem szabad elfelejtenünk, hogy a magyar lovaink hazája a puszta, miénk pedig a panel és a kockaház – a főzőfülkéjével, minden csetresével, s a törött fülű bögréjével együtt. A változást, ami nem mindig jelent fejlődést, nem tudjuk kikerülni. Az emberiség történelmének periodikus görbéje mindig újratermeli a szegénységet. Csak akkor tudjuk kezelni, ha helyén van szociális érzékenységünk, akár bambit, akár kólát szürcsölgetünk.

Toldi Zsuzsanna

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.