Fircikém! Sokszor eszembe jutsz. A tornaóráid élő emlékeim, máig ható élmények. Főleg az első osztályosak. Pedig annak már negyvenöt éve. Azóta is Belőled élek. Sűrűn biciklizek a gáton, minden nap eltekerek a tornaterem, vagy az udvar mellett, és felidéződnek bennem a régi gyakorlatok, a gátfutások – ahogyan a kezed alatt hosszútávon utolsóból első lettem –, a sikertelen magasugrásaim, s – függésben a bordásfalon – a lábemelések.

Kötelet másztunk ülőtartásban, a padlótól föl, egészen a plafonig, akár kétszer is. Lenyomtam „hóttfáradtan” a huszonöt karhajlítást, csakazértis! Be voltál ijedve, amikor elfehéredett velem a világ, leállítottad az órát. Idegesített engem, hogy erősebb a hasizmod, mint az enyém, függésben csak az ellentétes kézfejem tudtam lábbal megérinteni, Te meg fölemelted magadat az ablakba. Így azután irigyelt példakép lettél. Akkor kicsattanóan egészséges voltál, zömök és bivalyerős, később váltál megkeseredetté. Ezt csak felnőttként láttam, ahogy kísérted a futó gyerkőcöket.

Figyelj csak! Ma reggel bemondták, hogy szeptembertől az elsősöknek, az ötödikeseknek, és a kilencedikeseknek öt tornaórája lesz: három délelőtt, kettő délután. Kár, hogy nem láthatod, miként valósul ez meg! Egyelőre országosan elég a tornatanár, kíváncsi leszek a folytatásra, a tanárképzésre, a teremépítésre és az eszközbeszerző pályázatokra. Bár, igazán mégis arra vagyok kíváncsi, hogy mit szólnak a szülők ehhez, milyen címen készülnek majd a fölmentések. A pedagógusok egy része milyen foglalkozásokat tart igazi tornaóra gyanánt. Mi számít majd „testnevelés órának”? Besurran-e az internet a dorkók helyébe? Lesz majd olyan összevont óra, ahol a szabadban üldögélve-kóvályogva mobiloznak a kölkök, vagy a medence szélén kabátban cidrizve félnek a megfázástól, s az elázott frizurától? Otthonról meg azt az üzenetet hozzák, hogy a zuhanyozás miatt lekésnek az igazán fontos órákról. Na de kérem – ahogyan mindig mondtad a tanítványaidnak is – a tornagatyának szaga van! Az iskola meg általában idegenkedik minden kétkezi dologtól, főleg, ha szabadtéri. Ehelyett benn senyvednek a gyerekek a tanteremben. Pedig a jó tornaóra mindennél fontosabb, akárcsak az eredménye: az egészség.

El se hinnéd! Szoktam mostanában lábujjhegyen- és sarkon járni, mégpedig lábujj- és sarokközelítéssel, meg törpejárásban növesztem magamat. De ezt nem mondom el senkinek, nehogy hülyének nézzenek. A belső vádlimmal máig tehetetlen vagyok. Amúgy meg belefájdult a hátam, hogy már megint a külföldnek hajlongunk, csak most a másik irányban.

Tudod, mennyire szerettem volna, hogy felnőttként, megkésve, rendhagyó módon felkerüljek a dicsőségfaladra? Arra a faliújságra, ahová az iskola legjobb eredményű sportolói kerültek.

Tudod. Elmondtam Neked. Eszeveszetten akartam. De Te akkor már hordoztad magadban a halálos betegség csíráit. Ezt csak később, már későn tudtam meg…

Az arcod máig sokszor előttem van. Meg a síp, a mackónadrág és a bringa is. Gondolkodom a sértettségeden. A Fahídnál járva mindig felötlik bennem a távozásod.

AZ EGYIK LEGJOBB TANÁROM MARADSZ, ÖRÖKRE!

Amúgy a házilibák szépen híznak – a májuk nő rendesen –, a vadludak pedig elhúztak.

Viszlát Fircikém! Csókolom a kezed!

Mogi

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.