Idézet Bartók Béla népzenekutatótól: „Egy bizonyos jellegzetes dallamtípust találtam. Ennek a dallamtípusnak a szerkezete meglepő rokonságot mutat a régi magyar dallamok úgynevezett ereszkedő szerkezetéve. Ha tekintetbe vesszük, hogy ilyen szerkezetű dallamok nagy elterjedésben eddig csakis a magyaroknál, az Erdélyben levő mezőségi és moldvai csángók körüli románoknál, továbbá cseremiszeknél és északi török népeknél ismeretesek, akkor egyre bizonyosabbnak látszik, hogy ezek egy régi, ezer év előtti török zenei stílus maradványai.”

Bartók Béla és Kodály Zoltán népzenekutató munkásságát mindenki ismeri. Hallatlan hivatástudattal gyűjtötték a magyar népzenét országhatárainkon túl, Bartók több földrészen is. Kórusra, színpadra, hangszerre történő feldolgozásaik szintén beszivárogtak már a köztudatba, valóban nem a kommersz zenét fogyasztók közé. E tevékenység nélkül, mely sajátos módon a XX. század eseménye lett, a magyar a kevert magyarnótákról, verbunkosról lenne ismeretes, afféle nyugatra cseppent érdekes egzotikumként. Ezt még Johannes Brahms is így értékelte. A magyarnóták még ma is népszerűbbek a népdaloknál a társadalom széles körében. Zeneszerzőink rendszerezték is a gyűjtés anyagát, sok adalékkal szolgálnak a megvizsgált stíluselemek az őskutatások számára, alátámasztva a szóban forgó déli irányt, ahogy a fenti idézet is mutatja. Mégis úgy érzem, nincs kellő megbecsültsége a két zeneóriásnak. Bartókot már életében kínozta a meg nem értettség, hiszem európai úttörőként a XX. század elején teljesen új hangzásvilággal jelentkezett, melyben helyet kapott a diszharmónia, a szokatlan nyers, tiszta erő, ahogy ő mondotta, tiszta forrás is.

Kodály zenepedagógiai tevékenysége egyenesen háttérbe szorult, kritikák kereszttüzébe került. Az egyik markáns bírálat l996-ban érte Tóth Anna zenetudományi szakember részéről. Újságcikkben fejtette ki, hogy a hazai közoktatásban a Kodály módszer csődöt mondott, az intézményes énekoktatás képtelen zeneszerető embereket nevelni. A szolmizációt, ami már a középkorban ismeretes volt, fegyelmi eszközként, illetve kárt okozó mankóként emlegeti, mely hosszú távon az izmok sorvadásához vezet. Kifogásolja, hogy a tankönyvekben a népdalok váza van jelen, azt megfosztották az improvizációtól. És ami talán a legsértőbb, hogy Kodályt erőszakos embernek titulálja, mert a szolmizáció módszerét kizárólagossá tette. Ő is külföldi párhuzamot von, a német Carl Orff-központot említi, ahol a személyiség fejlesztése történik az éneklés örömének átélésén keresztül, és az írásbeliség csak a hangszeren tanulóknak és érdeklődőknek választható, nem kötelező. Véleményével a mai napig nincs egyedül.

Sokan védelmükbe veszik Kodályt. Breuer János zenekritikus úgy méltatja munkásságát, hogy zenekultúrát álmodott egy akkor is szegény országba, ahonnan akkor is elvándoroltak a muzsikusok tömegesen lehetőség híján. Törékeny, de elszánt, bátor, lelkében nagyon erős ember volt Kodály.

Dr. Szabó Helga tanár több külföldi országot sorol fel Kenyától az Amerikai Egyesület Államokig, ahol Kodály-intézetek működnek. Talán erre büszkék is lehetnénk. Nem mindenki előtt ismeretes nyílván, hogy 1948-ban Ádám Jenővel tankönyvsorozatot írt az általános iskolások számára. Ezt 1950-ben bezúzták ama primitív nézet miatt, hogy vallásos középkori, reneszánsz anyagok is helyet kaptak természetesen. 1993-ban történt meg Dr. Szabó Helga közreműködésével az újrakiadás.

Úgy gondolom, hogy a Kodály módszer nagyszerű. Eszköz a kottaolvasás képességében. Hosszú idő alatt alakítható ki. Nagy kincs, ha valaki önállóan meg tud szólaltatni egy zenei anyagot hangszer és más énekhang jelenléte nélkül saját hangterjedelmében. Sosem értettem, ha például Japánban annyira értékelik, akkor nekünk miért nem jó. Korrekció azonban szükséges, ebben egyetértek Turmezeyné Heller Erika tanár nyilatkozatával. A mérce tiszteletre méltó, de túl magas. Szükségtelen mindenki számára magas szinten sulykolni. Fenti kolléganő soknak tartja a Palestrinától Bartókig tartó hatalmas zenetörténeti anyag birtokba vételének szükségességét is. Ám a hatalmas lexikális anyag oktatása nemcsak e tárgyra jellemző. Gyakorlat a magyar oktatásban hátrányaival és előnyeivel együtt. Végül válasszuk szét a társadalmi folyamatokból fakadó burjánzások végeredményeit Kodálytól és Bartóktól. Tudomásul kell venni, hogy a zenei tömegkultúra kettészakadt. Elárasztotta a befogadókat a készen kapott zenei anyag, a kommersz, fogyasztják is, nem feltétlenül az értékek mentén. A művészeti órák száma csökkent. Nem szabadna anyagi kérdéssé tenni, mert a zene a személyiség fejlesztésének, az esztétikai nevelésnek a legkomplexebb eszköze, ezt már a középkorban is felismerték. Sőt, már az ókori görögök nagyon fontos társadalmi kérdésnek tekintették.

Itt helyben szerencsére a sok szakembernek és zenei szellemiségnek köszönhetően él a fiatalok hangszertanulási kedve, létezik kórusmozgalom, a kor művészeteket elszívó hatásai ellenére is folyik zenei élet.

A gondolatokat ismét Bartókkal zárom. A törökök a népzenekutatás elindítójaként tekintenek rá. Osmaniyében található múzeuma, ahol követhető törökországi gyűjtőútja, a török népzenegyűjtés kezdeti szakasza. Még a román kormány is nagyra méltatta munkásságát. Mindezek fontos szálként kapcsolódhatnak a magyar történelemszemlélet kialakításához, az őskultúra kételyeket is felvető megismeréséhez.

Toldi Zsuzsanna

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.