Alapvető igény, hogy egy házaspár nyolc- plusz nyolcórai munkájából egy négytagú család megéljen. Az „álom” megvalósult. Már honvágy sincs. Hazamenni? Nincs mire! Még bizonytalanság esetén is máshová, csak el innen?

Szabóné Vincze Edit pedagógus

Írország

(Vallomását tartalomhűen közlöm.)

Külföldre távozásuk alapvető oka az a vágy volt, hogy egy házaspár nyolc- plusz nyolcórai munkájából megéljen a négytagú család. Legyen ruha és cipő a gyerekeknek, s mindig a bevásárló lista végére érjek. Legyen hétvége, kirándulás, könyv, mozi, színház. Esténként együtt lehessenek. Magyarországon ma már mindez luxus, elérhetetlen.

– Férjemmel tizenhat órákat dolgoztunk három-négy helyen, napról napra éltünk – emlékezik az itthoni időkre Edit.

Mint mondta, negyven év körüli családanyaként hatalmas döntést kellett hoznia. Sokat fontolgatták, sokrétűen tájékozódtak.

– Írországba tíz napra mentünk ki nyaralni. Előtte megismerkedtünk a kinti magyarok internetes honlapjával. Ami az országot illeti, szerelem volt első látásra. Az írek barátságosak, mosolygósak. Más a légkör. Ha nincs az ablakon divatos függöny, nem kutatják, miért. Ha megszerezted, az sem kérdés, honnan, miből. A kocsi, ruha nem státuszszimbólum. Könnyen nyitnak, beszélgetnek. A táj csodás. Nem ciki, hogy a gyerekek egyenruhát viselnek a suliban. Addig-addig, hogy a visszaút előtt már megvolt az iskola, munkahely, a ház kibérelve. Hazatérve néhány hetünk maradt arra, hogy mindenkit beavassunk a tervünkbe. Az „álom” megvalósult.

A gyerekeik tanulnak – diákhitel nélkül –, s nincsenek filléres gondjaik. Azt veszik meg a boltban, amit megkívánnak. Ha valami elromlik, újra cserélik.

– Honvágy? – kérdezem.

– Nincs. Napi kapcsolatban vagyunk az otthoniakkal. Sokan jönnek, barátok is, az apartman olcsó. Őszintén megmondom, csak valamilyen eseményre megyünk haza. Az út drága, feléből megjárjuk akár Spanyolországot. Nincs mire és minek…! Bizonytalanság esetén is máshová mennénk. Otthon sötét az alagút, és olyan hosszú, hogy pislákoló fény sincs a végén.

– Ki a felelős ezért?

– A kormányok felelősek. Habár a politika nem érdekel! – szögezi le.

Edit nem tudja pontosan, minek kellene változnia ahhoz, hogy élhető legyen a hazája. Ám azt látja, hogy a gyerekek, az ifjúság a hasznot és dicsőséget nem a hazának hozza. Magyarország felemelkedésében csak akkor hisz, ha megváltozik a mentalitás. Ha karcsúbb lesz az irigység, alábbhagy a gáncsoskodás, a másik kihasználása, s a saját gátlástalan haszonlesés. Ezek a tulajdonságok ugyanis a magyar emberekben a külföldre szakadáskor is megmaradnak. Szerinte reményt keltő lehet, ha majd megjelenik az arcokon a mosoly, elhangzik a „–Segíthetek?” és a „– Köszönöm!”

A döntés mindenkinek tiszteletben tartandó egyéni joga!

Akaratlanul is utána néztem egy-két fontos fogalomnak – mi és miként értendő 1989. előtt és után. Ezek a „Politikai Kis Szótártól” kezdve a „Filozófiai Kislexikonig” mindenhol megtalálhatóak. Sajnos, egyiket sem eléggé hangsúlyozzuk.

Nemzet: a terület és gazdasági élet közössége, a nyelv, kultúra közös gyakorlása.

Hazafiság: a haza, szülőföld, a nép és a népi hagyományok igaz, áldozatokat is vállaló szeretete.

A haza szeretete, egyike a legmélyebb érzéseknek, mely elkülönült hazák évszázados és évezredes fennállása során gyökeresedett meg.

Azt hittük, hogy a kő, a kő az megmarad. Mégis széthullani látszik minden. A fenti fogalmakba akarva és akaratlanul, csak részlegesen férünk már bele. Igaza lenne Kölcseynek? A haza gyermekei, „önnépe”, „nem vontak körüle védfalat.”

Végül a Parainesis-ből, himnuszunk költőjének intelmeiből idézek, hátha odafigyel valaki:

„Minden erény önáldozattal jár, de minden áldozat kicsiny azokhoz képest, miket a hazának kívánni joga van.”

Toldi Zsuzsanna

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.