Kedves gyüttment Barátom! (levélféle ittlakóknak)
Hírek - Szubjektív |
Ne félj! Nyugodtan maradj ebben a városban. Csongrád is része Magyarországnak. Gyüttment magyarok vagyunk. Mindnyájunk gyüttünk valahonnét, és biztosan egy az utunk valahová. Nem mindig éltünk itt. Tudja ezt mindenki Belvároson és Alsóvárosban, a Fő utcáról nem beszélve. Vendégek vagyunk városunkban. Házigazdái magamagunknak. Ugyanaz a bajunk, mint bárkinek az országban. Nem élünk jól mostanában sem. Lehet, hogy nem tudjuk jól megnevezni magunkat, vagy nem várt vendégek vagyunk a saját házunkban-hazánkban.
Idegenforgalmi és kereskedelmi érdektől vezérelve – tőlünk idegen számítástól hajtva – Belsővárosnak vagy Óvárosnak mondjuk szeretett Belvárosunkat, Centrumnak elcenteresített Fő utcánkat, amit korábban – ideiglenesen, más megfontolásból, vagy a pesti túlélők hálájából – Felszabadulás útjának tituláltunk. Az újrakeresztelés megvolt, de előtte véletlenül elhajtottuk a gyerekeinket idegen nyomásra.
Nem mindenki hallhatta az este hazatérő tehenek bőgését a poros mellékutcákon, a főkolompos képe sem ugyanaz mindnyájunk emlékezetében. Ma a Nagyrétben, a Kisrétben és a szőlőben is kicsi a napszám, kidöntötték a tőkéket, de mégiscsak mindannyian ezért a településért dolgozunk, ahogy tudunk. Ahol lehet, ha lehet – s amennyiért, annyiért. Itt élünk, itt halunk meg.
Ám mielőtt a kárászok élőhelyét, a Bányát – amit persze senki nem nevezünk Bánya-tavaknak, legföljebb téglagyári gödröknek – valamelyikünk betemetné, gyorsan leszögezem, hogy KÁRÁSZOK VAGYUNK. Bárki bármit állítson. Legalábbis én az vagyok, biztos az. Ott lakom az egyesben, a kettesben és a hármas tóban, endemikus túlélő. Egész életemben vígan ficánkoltam, algásodás idején jól tűrtem az oxigénhiányt, a végén a törpék se nagyon bírták a fuldoklást, pedig ők se idevalósiak, csak azt nem tudtam meghatározni, hogy mi is vagyok, ki is vagyok, hunnét gyüttem, hun vagyok. Széleskárász lennék, netán ezüstkárász? Apáról sárgakárász, drága Anyámrú' meg cigánykárász? Ma – a kínai aranyhalak idején – sem tudom. Az vagyok, aminek mondanak. Így halok meg. Tudatlanul. Itt Csongrádon. Az én Csongrádomban. Magyar hal.
Helyben volnánk. A Bútorgyárral átellenben laktunk. Óvodásként sokszor elszöktem a putriba. Számomra, mint lecsúszott úrigyereknek, nem volt érdekes, hogy ki lakik a Válykosban (precízebben: Vájkosban, ahogy a a Vályogostelepet mondtuk), nem húztam határt az Alsóváros és a Bel(ső)város közé, bár a belvárosi fiúk tőlünk, a betolakodóktól, megvédték a lányokat. Dehát játszottunk, csavarogtunk mindenütt. A Nagyállomás és a Kisállomás környékén éppúgy, mint ahogyan, vágtuk a kőrist a Györfösben, szedtük a makkot a Nagyparkban, gyűjtöttük a gesztenyét a Népkertben, kerestük a lőszerhüvelyt a Zója-parkban. Akkor a park még park volt, vagy legalább annak gondoltuk. Amíg lehetett. Fával és virággal. Valamivel jobban tudtuk tán megnevezni a dolgokat. Magyarul. Ezek a mostani angolparkok (ipari parkok, szoborparkok, lakóparkok, s egyebek) valójában nem parkok, hanem parkolók-dekkolók, a megváltozó életünk tárhelyei.
Mára meg mit tettünk? Idegenforgalmat erőltetünk úgy, hogy közben gyüttment-magunkat meghalasztjuk? Helyi élhető élet, megélhetés és helyi kereskedés helyett először a kereskedőket, polgárokat elhurcoltatjuk. Hiába akarta Csányi Juliska, a harangozó Csányi néni lánya visszaadni a kölcsönkért locsolókannát Lakos néninek a Csemegi utcai templom kerítésénél, nem volt már arra szükségük. Apáinkat őrizetbe vétettük, internáltuk. Halottainknak és megerőszakolt hozzátartozóinknak csak egy részét sirathattuk el. A gyárakat-üzemeket elvettük, a későbbi gyárakat szétszedtük. A férfiakat ivásba hajtjuk, nincs munka, oda a rokkant- és előnyugdíj, veszélyben a bérkifizetés és az öregségi nyugdíj. A gyermekeinket elűzzük. Minden eladó. Az üvegen föliratok. Államcsődre készülődünk.
Hová mehetnénk? Itt a helyünk. Megnyugodhatunk. Letehetjük az autót és a telefont. Kisétálhatunk a temetőbe. Imádkozhatunk Istenhez. Megkérdezhetjük a halottainkat, hogyan kéne jobban érezni magunkat.
Isten áldjon drága barátom! Minden jót és szépet kíván a jövőben őszinte híved:
Sáfrány Péter Attila
Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.