Rengeteg, soha nem látott szenvedés, s ezeknek az eseményeknek a szomorú következménye, amire emlékeznünk kell hazánk megcsonkítása, az 1920. június 4-én aláírt gyalázatos trianoni békeszerződés évfordulóján.

A történelmünk a honfoglalást követő sikeres államalapítás és sikeres államszervezés után sok-sok keserves évfordulóval terhelt. S közben „elhulltanak legjobbjaink a hosszú harc alatt”, hogy csak a legfontosabbakat soroljam, amelyeket minden iskolás gyermeknek tudnia kell. 1241. április 11. a muhi csata, 1526. augusztus 29. a mohácsi csata. II Lajos eleste és az ország török- és Habsburg-megszállásának kezdete, megöletik Fráter Györgyöt, kivégzik Zrínyi Pétert, Frangepánt és Wesselényit, Balesetben (?) meghal Zrínyi Miklós, hogy majd felszabaduljon Buda, s a Habsburg uralom ellen folytatódjon még kétszáz évig a függetlenségi harc, amelyben az Erdélyi fejedelmek, s a felvidéki, a délvidéki és a horvát főurak szinte végig jelentős szerepet játszottak.

1711. májusában, Rákóczi távollétében, Károlyi Sándor letette a fegyvert a majtényi síkon. 1795. májusában kivégezték a magyar jakobinus mozgalom vezetőit. A reformkor végén bebörtönöznek ismét egy Wesselényit és Kossuthot, majd 1849. augusztus 13. Világosnál Görgey leteszi a fegyvert, s Kossuth gyáván elmenekül. Október 6-án Pesten kivégzik Batthyány Lajost, Aradon a tizenhárom tábornokot, Görgeyt Klagenfurtba száműzik. A Bach korszak a passzív rezisztencia időszaka, Széchenyit az öngyilkosságba kergetik, majd Deák, Andrássy és Eötvös vezetésével létrejön a kiegyezés. 1867. június 8-án Ferenc Józsefet királlyá koronázzák. 1914. július 28-án a Monarchia hadat üzen Szerbiának, és ezzel kitört az I. világháború.

Rengeteg, soha nem látott szenvedés, 1918-ban Tisza István meggyilkolása, Károlyi Mihály köztársasága és Kun Béla kommunista diktatúrája, s ezeknek az eseményeknek a szomorú következménye, amire emlékeznünk kell hazánk megcsonkítása, az 1920. június 4-én aláírt gyalázatos trianoni békeszerződés évfordulóján. Ahhoz, hogy megértsük és ismerjük, de soha el ne fogadjuk e diktátumot, meg kell ismernünk annak nemzetközi, európai okait is.

Egészen 1492-ig kell visszamennünk. Kolumbusz Kristóf „újra felfedezi” (?) Amerikát és a világgazdaság súlypontja a Hunyadi (Corvin) Mátyás birodalmából áttevődik az Atlanti-óceán partvidékére. Megvalósul a spanyol egyesítés, és megkezdik a tengerentúli gyarmatokért folytatott küzdelmet az angolok, a franciák, a portugálok és mások. A magyar királyság elveszíti a gazdasági és a katonai jelentőségét, s már csak a törökök elleni védharcokra használja Európa. Odadobja a törököknek, mint ahogy 1945. után odadobta a kelet-európai népeket a Szovjet birodalomnak. A XVII. És XVIII. század a törökök elleni és vallási háborúkkal telt Európában, illetve a már említett gyarmatbirodalmak építésével, s mellékesen az amerikai őslakosság kiirtásával, és a afrikai feketék amerikai kontinensre hurcolásával. Jelentős változást csak a francia forradalom, Napóleon hozott.

Napóleon uralmának megsemmisítésére megköttetett 1815-ben a „Szent Szövetség” a Habsburg császár, Porosz király és az Orosz cár között. Ezzel Európában ismét egy olyan hatalmi egyensúly jött létre, amelynek a fenntartása az európai hatalmak érdekeit hosszú ideig kielégítette. Kordában lehetett tartani a franciákat. Itália kis államai még meg sem kezdték az egységes állam szervezését, és a német egység megteremtése is csak a távoli jövőben alakul.

A Habsburg birodalom, később az Osztrák-Magyar Monarchia – Oroszországot leszámítva – Európa legnagyobb és legerősebb birodalma. Ennek a status quo-nak a megtartása egészen a század végéig szinte mindenkinek érdeke volt Európában.

Bár a német állam erősödése komoly félelmet keltett a franciákban és az oroszokban is, ez a félelem a XIX. század végén fel is bontotta a „Szent Szövetséget”, és Európa közepén új hatalmi csoportosulások jöttek létre. Németország a Monarchia és a mindkét oldalra - érdekei szerint - kacsingató Olaszország. Míg Oroszország, Nagy-Britannia és Franciaország – a német terjeszkedés megakadályozására – létrehozza saját katonai szövetségét, az Antantot.

A franciák váltak a Monarchia feldarabolásának legfőbb támogatóivá s felvállalták mindazoknak a nacionalista, szeparatista törekvéseknek a támogatását, amely az elszakadást az önálló kisállamok, valamint a közép- és kelet-európai nemzetállamok létrejöttét szorgalmazták. Azt gondolták, hogy ezzel sikeresen megakadályozhatják a német érdekkör európai vezető szerepének kialakulását. Mint látjuk, ezt megakadályozni nem, csak mintegy száz évvel elhalasztani tudták. (Ma Németország Európa meghatározó gazdasági és politikai hatalma, s a franciák – bár nagyon szeretnék – mégsem az ő szavuk a döntő.) S hozzájárultak az emberiség legszégyenteljesebb két népirtó diktatúrájának a hatalomra jutásához. Hatalomra segítették a kommunizmust és a fasizmust is. E két eszmének az áldozatai, több százmillióra tehető. A trianoni békediktátum következménye a II. világháború. Emellett Európa gazdasági megtorpanásához, az európai politikai hegemónia elvesztéséhez, a világpolitikai és gazdasági vezetés USA kezébe kerüléséhez vezetett. Minket, magyarokat a perifériára szorította, de velünk együtt oda kerültek a békeszerződést követően létrejött államok is, így a lengyelek, a csehek, a szlovákok a románok, a délszlávok is. S a balkáni helyzet jelenlegi rendezetlensége is a békeszerződés következménye, mert etnikai, vallási, s a társadalmi fejlődés különböző szintjein álló nemzetiségeket tákolt össze, a felbomlott Jugoszlávia, vagy Csehszlovákia, továbbá Románia keretein belül.

Egy helyen azt olvastam, hogy egy amerikai diplomata a következőket mondta:

„Átadni Magyarország egyes részeit polgárosult és kifinomult népességével olyan, mint Texast vagy Kaliforniát Mexikóhoz csatolni. A szövetséges hatalmaknak meg kell hajtani a fejüket azon való szégyenletükben, amit ebben az országban a fegyverszünet után megengedtek. – A magyaroknak bizonyára sok hibájuk van, de olyan felsőbbséggel különbek, mint bármely szomszédjuk, hogy vétek a civilizáció ellen, ha ennek az országnak a tervbe vett megcsonkítást folytatják!”

És mégis megtették. Megtették annak ellenére, hogy nem vagyunk bűnös nemzet!

Radnóti azt írta a sokszor idézett Nem tudhatom című versében, hogy „Bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, / s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,”

Azt gondolom, hogy bűnös nemzetek nincsenek, bűnös hatalmat akaró politikusok vannak, akik a parciális érdekeik elérése miatt feláldozzák az egyetemes emberi értékeket.

Ma már tudjuk, hogy 1848. tavaszán, az akkori vezetők – elsősorban Kossuth – nem ismerte fel a nemzetiségekkel való kiegyezés politikai szükségszerűségét, s egy föderatív állam létrehozásának a szükségességét, amit aztán a Habsburgok ki is használtak, ellenünk fordítva a horvátokat, a szerbeket és a románokat. De nem a népeket, hanem azok vezető politikusait.

S amikor 1849. július 28-án Szegeden elfogadták a nemzetiségi törvényt, már minden veszve volt. S mégis elég erős volt a nemzet, hogy ismét talpra álljon – mint muhi, vagy mint Mohács után. S talpra állt Trianon után is! S talpra állt az ötven éves szovjet–kommunista megszállás után is!

Azért tudunk talpra állni, mert rendelkezünk egy olyan ezer éves történelmi folytonossággal, amivel kevés nemzet bír Európában. Talán az eddig történelmünk során épp ezért akartak büntetni bennünket számtalan alkalommal – mert meg tudtunk maradni a germán és szláv tenger közepén!

Egy nemzet határait nem lehet papíron, ceruzával rajzolgatva megváltoztatni – mint ahogy azt a nagyhatalmak 1915-1920 között próbálgatták –, az államhatárok változhatnak, és változtak is számos alkalommal, hazánk ezeréves történelme során is, de a nemzet fennmaradt, s a magyar állam is maradt mindig. Meg tudtuk őrizni az államiságunkat, át tudtuk menekíteni – immáron bő ezeregyszáz éven keresztül – a nemzeti identitásunkat, s ma is ez a legnagyobb felelősségünk, a küldetésünk.

Őrizni magyarságunkat, hitünket, kultúránkat, történelmünket, nyelvünket – mint Európa ezer éve meghatározó nemzete, s állama. Kötelességünk az államhatárokon e gyalázat következtében kívül rekedt magyarok érdekeinek védelme, magyarságuk ápolásának segítése.

S hogy akadnak-e felelősei ennek a gyalázatos békeszerződésnek?

Bizonyára. De őket a történelemnek kell megítélnie. Az akkori francia, angol, amerikai politikusokat. Az akkori és az azt megelőző korok politikusait, s a mieinket is. Azokat is, akik nem rendelkeztek elegendő történelmi előrelátással, s szűkkeblűségük miatt szenvednek ezek a népek. S a mostani politikusokat is, akik gyűlöletet szítanak a kelet-közép-európai népek között, s ezzel megakadályozzák a határok nélküli szabad, erős államok alkotta Európa létrejöttét.

A jelenlegi status quo-t el kell ismerni, de hogy ez holnap hogyan alakul, azt egyikőnk sem tudja, hiszen a világ változik. Bíznunk kell a jövőben, s ehhez a bizodalomhoz Deák Ferenc egy mondata adjon valamennyiünknek erőt: „Amit az erő és a hatalom elvesz, azt az idő és a kedvező szerencse, visszaadhatja. De, amiről a Nemzet önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és kétséges”.

Nemeskéri-Orbán István

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.

{fcomment}