A seregélyek a semmiből röppennek föl. Villámgyorsan sorakoznak. Amilyen hirtelen felbukkannak, ugyanolyan gyorsan el is tűnnek a szem elől. Még keresi a tekintetem, vajon hová lettek. Már új V-ket, C-ket és L-eket rajzolnak az égre. Mintha szárnysuhogást hallanék. Lehet, csak a látványhoz képzelem. De nem képzelődöm! Erős surrogást hallani, amikor éles kanyart vesznek!

-Hogyan szállítható el innen a szemét – tudakolom –, merthogy igen sok van belőle.

-Kijár a szemetes autó – tájékoztat Anonymus. – Kicsi az igény erre. Nem kötelező. Nagy gondot jelent, hogy a zsákokat a kutyák széttépik. A sárgazsákos, ömlesztett szemétről beszélek. A leleményesebbek felkötik, hogy a kutyák ne érjék el.

-És ahol nem igénylik a szállítást?

-Természetesen az ideális megoldás a szelektálás lenne – mondja, miközben nézegeti a felröppenő seregélycsapatot, s a tenyerét a homlokához emeli. – Ismerek olyat, aki beviszi a benti gyűjtőbe. Veszi a fáradtságot. Meg komposztál. De nem ez a jellemző. A benti műanyag, szelektív tárolóedény mellett néha szintén hatalmas a szemét. Megfigyeltem. Ha mellémegy az öntéskor, nem hajolnak le érte.

-E téren még nagyon fel kell nőnünk valahova. Mi lesz azzal, amit sehova nem visznek el?

-Elássák – adja meg a legkézenfekvőbb választ Anonymus. – El sem tudná képzelni, egyes területeken mennyi szemét lapul a föld alatt. Még jó, ha a városból nem ide hozzák. A gyenge futóhomok néhol teljesen elszennyezett, termelésre alkalmatlan. Ott az akác és a birka a megoldás. Egyvalami persze megterem bőségesen. A gaz.

-Parlagfű?

-Nemcsak. Azért büntetnek. De sokféle gaz járja errefelé. Rengetegbe kerül a fűnyírás. Drága a benzin, meg a javítás. Aki nem bírja erővel, fizeti a kaszálást. Nagy területen épp csak abbahagyják, már kezdhetik elölről. Szép az élet! – nevet. – Tudja, erről az a hegygörgető jut eszembe. Teljesen felesleges, amit csinál. Hogy is hívják?

-Sziszüphosz. No, de térjünk vissza az épületekre. Egészen különbözők. Mondhatni, két ellentétes világot mutatnak.

-Így van. Nézze meg ezt! – mutat egy masszív, komoly épületre. – Sok ilyen van ám itt. Városban nem lát effélét. Tökéletes alap, tágas pince. Jó a cserép, esetleg divatos nádtetős. Kétszintes. Fakerítés, rendezett udvar. Pázsitos fű, a telek egész kis botanikus kert. Hangulatos fakapu, az udvaron kerti bútor, sütögető helyek. Meg aztán bent áll a BMW.

-Miféle emberek lakják? És mire használják?

-Hát…, tehetősek. Akad, aki a városi ház mellett fenn tudja tartani. A másik itt lakik. A harmadik meg kiadja, vendégfogadónak használja.

-Ki is veszik?

-Mérsékelten, de ki. Főleg jó időben. Tartanak itt mindenféle bulikat, szórakoznak, kikapcsolódnak. Ki hogyan. Külföldiek is vásárolnak mostanában házat. Helyrehoztak itt a nyáron egyet.

-Én biztos nem vennék, ha pénzem lenne. Zavarna a sok szemét, meg a másikfajta épület, ha annak lehet nevezni.

-Kedveském, nem szabad finnyásnak lenni! Tudom én, mire gondol. A sok elhagyatott vityillóra, elgazosodott, szemetes udvarra.

-Pontosan. Nézze meg ezt! – mutatok most én egy hajdani épületre. – Rozsdás kerítés, lóg a lánc, itt bizony régen jártak. Az még istenes, ha van kerítés. Bedeszkázott ablakok. Még látszik a tört üveg mögött a szakadt, szürke függöny. Csakúgy ordít róla az üresség, elhagyatottság keserve. Valóságos romok. Az udvaron magas gaz, ha még terem valami, foszlik, jut ebek harmincadjára. Szemét és szemét. Használt edények, rongyok, mindenféle törmelékek. Téglák, habarcs nélküli falak. Hihetetlen mennyiségű üveg. Szétszórva és összegyűjtve. Autógumik, autóroncsok. Kik a tulajdonosok?

-Azt én nem tudhatom – hárít Anonymus. – Feltehetően eltávoztak, a telek így maradt. Az utódok nem jönnek, esetleg elvándoroltak, vagy nincsenek. Amit nem laknak, az nemsokára az enyészeté lesz. A hajléktalanoknak viszont kiváló búvóhely. Nézze, itt már csak néhány romfal maradványa utal hajdani életre. Van, ami jobban mutatja az idő múlását?

-Én úgy látom, ezekből több van, mint a jó építésű házakból. Nem szép látvány, még hangulatosnak sem nevezném.

-Ez már csak így van. Nem a mi feladatunk a rendelkezés, legfeljebb véleményt mondhatunk. Az igazi hátteret nem ismerjük. Tudja, mit mondok én?

-Mit?

-Nekem éppen ez a sokszínűség tetszik az öregszőlőkben. Aki földi, az megérti. Ideköti valami. Főleg az emlék. Érzi a homok hajdani melegét, amikor sütötte a talpát. Érzi a Tisza-közeli fák lélegzetét. Beszívja a levegőt, ami itt úgy tölti ki a tüdőt, mint sehol máshol. A nagyapja kezét fogja.

-Értem én – mosolygok –, hogyne érteném. - Érzelmek. Én is emlékszem nagyanyám udvarán a büdös szemétgödörre, amit folyton nagy legyek, böglyök dongtak körbe. Jó lenne ott állni még, akár egy pillanatra. Csakhogy…

-Jó idő lett megint! – vág közbe Anonymus. – Mennem kell, ki kell az időt használni. A virágokat már bevittük, korán jött a fagy. A diók meg rosszalkodnak az idén, gyorsan megeszi őket a penész.

-Menjen csak! Nem szokott félni?

-Akinek tiszta a lelkiismerete, az nem fél. Amúgy vigyáz rám a kutya, meg aztán vannak itt szerszámok a fejem mögött éjszakára, a párnám alatt is rejtek valamit.

-Televíziója van?

-Van, az a fránya doboz, kínomban bekapcsolom, de ami abból kijön, az nem sokat ér.

Hamarosan folytatjuk a diskurálást. Hazafelé bekapcsolom az autórádiót. Jó hangosra állítom. Futnak a fák. A zene szól. Megérint a szabadság.

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.