Élelmiszerboltokat zár(t) be Csongrádon az az üzemeltető, mely a Csongrád és Vidéke ÁFÉSZ tulajdonát tavaly – érdekes körülmények között, a helyi önkormányzat vezetésének figyelmét elkerülve – szerezte meg. Egy másik, hasonló cég is végső zárórákra készül a városban, persze az csak két üzletre tesz lakatot – igaz, összesen kettőt üzemeltet Csongrádon. Mindezek egy agónia figyelmeztető jelei, melyekre a helyi városvezetők, a magukat mindenekfelett állónak gondoló csongrádi politikusok fel se figyelnek.

Míg Csongrád jelenlegi, valamint a korábbi (jórészt a jelenlegivel azonos) vezetése folyamatosan adta/adja közre a sikerjelentéseket, addig a városban teljes a letargia. A kereskedelmi és vendéglátó egységek egyaránt sorra zárnak be. A város vezetése még mindig tehetetlenül szemléli e vergődést, s a Körös-toroki Napok megrendezésétől, továbbá az egymilliárd forintba kerülő „új” fürdő megépítésétől reméli a település gazdasági kitörési pontjának megtalálását.

A város vezetői lényegi munkahelyteremtő, lakosságmegtartó lépést nem tesznek. Szinte széttárt karokkal szemlélik, ahogyan a Fő utcai üzletsort az új (szegedi) tulajdonos eladja. Ugyanilyen tehetetlenül nézik, amint az üzemeltetők és a tulajdonosok sorra zárják be az élelmiszerboltokat, s az egyéb kiskereskedelmi egységeket. S ez a városvezetés egy, a település szélére hatalmas hipermarketet építeni szándékozó multinacionális kereskedelmi láncban sem bízhat már, hiszen az egyre rohamosabban szűkülő fizetőképes kereslet mellett nem sok olyan befektető található, mely épp ide invesztálna, a zömük ugyanis inkább hagyja még azt is elveszni, amit „egy kevésbé realista pillanatában” beépített.

Csongrádot a saját vezetői ítélik halálra, hiszen a még munkaképes korú lakosság menekülésszerű elvándorlásának konstatálására sem hajlandóak. Nemhogy tennének valamit, megelégszenek a kapcsolati tőkéjük olyan szintű kihasználásával, amely a saját fizetésük és egyéb juttatásaik fedezetét (is) biztosítja. Nekik elég, hogy az állandó (bejelentett) lakosok után elszámolhatják az állami normatívát, ami ma nagy valószínűséggel a korábbinál legalább a harmadával kevesebb. Azzal már nem nagyon foglalkoznak, mi lesz, ha valaki ide szeretne jönni, s esetleg itt bármiféle gazdasági tevékenységet szeretne végezni. Egy-egy ilyen befektető alig talál ma mást, csak nyugdíjasokat és betegeket. Egy ördögi spirálba kerül Csongrád, s még a környező városokhoz, községekhez képest is gyorsabb hanyatlásba csúszik.

A 451-es számú főút csongrádi elkerülő szakasza zsáktelepüléssé változtatta Csongrádot. A „dágványba” 280 millió forintért épülő kerékpárút pedig még azt az évi tucatnyi „holland” kerékpáros turistát is úgy vezeti Ópusztaszer irányába, hogy Csongrádot alig kell érinteniük.

A minap szerettem volna megnézni a Szög-Art Művészeti Egyesület kiállítását az új Csongrád Galériában. Rá kellett jönnöm, hogy nekünk nem galériánk, s nem kiállítótermünk, hanem megnyitótermünk van. Olyan jól sikerült a kultúra kiszervezése egy nonprofit kft-be, hogy nincs már alkalmazott, aki a kiállítótermet hétköznap, vagy akár hétvégén délelőtt kinyitná, felügyelné.

A város intézményei, s azok környéke sokhelyütt katasztrofális állapotú. A gyermekintézmények felszerelése többnyire hiányos. Általában a szülőktől „koldulják össze” a felszerelést. Persze – ahogy mennek itt a dolgok – ezekre a megoldásokra már nem sokáig lesz szükség. Jelenleg sok tekintetben olyan Csongrád, mint Drezda a második világháború végén: sáros, kihalt és lakhatatlan.

A „szomszédvárakban” lakók már nem is kaján mosollyal, hanem csendes sajnálkozással szemlélik az egykor szép dél-alföldi kisváros elnyúló agóniáját. Ha nem történik semmi, bizony eljön az idő, amikor Palásti Annuska meséi úgy kezdődnek majd, hogy „Hol volt, hol nem volt, a Tisza és a Hármas-Körös összefolyásánál volt egyszer egy Csongrád nevű város...”

Nemeskéri-Orbán István

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.