CSONGRÁD - 2012. December 19.

Ha két slukk között rátört a köhögési roham, azonnal letette az ecsetet, de a füstölgő bűzrudacska mindig a kezében maradt. Mikor csitult a rohama, rögtön a paletta felé nyúlt, s elmélyülten folytatta az alkotást – ilyenkor gyakran a csikkek az ecset öblítővizében landoltak. Amikor a köhögése után alkalmasint szavakkal is kifejeztük a féltésünket, mindig viccelődve ütötte el az aggodalmunk élét: „Tudom, tudom…, de már nem veszek tartós tejet!” Az alapvetően pozitív gondolkodás, a segítő szándék, a kitűnő humor, a nők csodálata, s – nem utolsó sorban – a kiváló problémamegoldó képesség szőtte át az életét. Zentai Kálmán – akit a kisgyerekek és az aggastyánok egyaránt mindig tegeztek – lelke kedd délután átlépett egy másik dimenzióba, de Kami – nem csak a festményei révén –közöttünk maradt. A bohém akvarellista földi megtestesülésétől a csongrádi köztemetőben január elején vehetünk búcsút. (Zentai Kálmán búcsúztatását 2013. január 10-én, csütörtökön 11 órától tartják a Csongrádi Köztemető ravatalozójánál; hamvait – a polgári szertartás után – a Zentai család sírhelyén helyezik örök nyugalomra.)

Köztiszteletnek örvendő csongrádi vendéglátó dinasztia sarjaként 1945. augusztus 20-án látta meg a napvilágot Zentai Kálmán, akit kisbabaként és hatvannyolc éves örökifjúként is szinte mindenki Kaminak szólított. Grafikusnak tanult, de közben a reklám-marketing szakmát is elsajátította. A tudását az egykori térségi és helyi kiskereskedelmi vállalatok, szövetkezetek dekoratőreként, majd szakági vezetőjeként hasznosította. Bohém életvitelét, a könnyed stílusát és a pozitív kisugárzását mindig legendák övezték. A vele kapcsolatos történeteket a legtöbben kizárólag vidám sztorizások közepette mesélték. Róla az irigyei csak maguk között mondtak rosszat, ő viszont soha semmiért nem sértődött meg, mondván, neki az áskálódás is kitűnő reklám, s akkor lenne csak igazán bajban, ha a rá irigykedők dicsérni kezdenék.

Ha Kami megjelent egy-egy összejövetelen, rögtön a középpontba került. Az utóbbi húsz-harminc évben igen sok helyi rendezvényt szervezett, s azon programok révén – főként a ’90-es években, s részben még az elmúlt évtized első felében is – a csongrádi társadalmi élet egyik motorjává vált.

A rendszerváltás után egyre többet festett. Sok technikát kipróbált, s idővel az akvarell vált számára a legkedvesebbé. Mivel a megszaporodott jótékonysági bálok szervezői rájöttek, hogy Kami festményei igen népszerűek, a mulatságok tombolasorsolásainak fődíja gyakorta egy-egy általa készített alkotás volt. A szintén jótékony célú báli tombolajegy-árbevételt mindig fellendítő felajánlásáért cserébe legfeljebb két belépőjegyet kért, ugyanis – kiváló marketing-szakemberként – nagyon jól tudta: ha a bálban találkozik egy-két meghatározó, tehetősebb személyiséggel, s megemlíti nekik a főnyereményként felajánlott festményét, alkalmasint néhányan nem csak pár darab, hanem akár több tömbnyi tombolát is megvásárolnak. Vagyis még akkor is segített, amikor azt mások nem is sejtették.

A kiváló szervezőképessége, intuíciója, s problémakezelő és -megoldó képessége fantasztikus optimizmussal párosult, ezért róla szinte úton-útfélen beszéltek a munkatársai, az ismerősei, de még az őt csak látásból, hallomásból ismerők is.

Többek között az egykori csongrádi Tiszai Galéria megalakításában is részt vett. Egy kiállítás megnyitója után szóba került, hogy Csongrádon élő alkotóként nem lehet országos ismertséget elérni, de még remélni sem, ám ő ezzel a megállapítással nem értett egyet. Be akarta bizonyítani, hogy innen is szinte mindent el lehet érni, csak akarni kell! Nemsokára az országos sajtót is bejárta egy vele kapcsolatos hír. Bill Clintonnak – mint az Amerikai Egyesült Államok épp akkor újraválasztott elnökének – Kami egy csongrádi tájat ábrázoló akvarellt küldött, s a képhez mellékelt levelében gratulált az újraválasztásához. Három hét múlva Bill Clintontól – saját kezű aláírással ellátott – személyes hangvételű köszönőlevelet kapott. Mikor emiatt az irigyei megpróbálták kikezdeni, egy egyházi ünnep kapcsán – az általa egyébként különösen tisztelt – II. János Pál pápának küldött egy, a csongrádi Szent Rókus-templomot is ábrázoló akvarellt. A szentatya nevében az apostoli nuncius küldött köszönőlevelet, melyben közölte, hogy az alkotás a vatikáni művészeti gyűjteménybe került.

Az utóbbi tíz évben a közéletből Kami fokozatosan kivonult. Az apró, napi örömeihez hozzájárultak a háza udvarába előszeretettel bejáró környékbeli macskák is. Bár az őt felszínesen ismerők számára furcsának tűnhet, hogy nagyon szerette az állatokat, pedig azok is imádták őt. Az október elején még a kertjében festegető Kami alkotó munkáját alkalmanként három-négy, tekintetét a festőállványra szegező cirmos, tarka és fekete négylábú figyelte. Pedig Kaminak egyetlen saját macskája sem volt. S a macskák különös lények, csak az igazán jó embereket fogadják a bizalmukba.

Kami november vége óta volt kórházban. Ezúttal is napról napra közölte az őt féltőkkel, hogy „nem kell aggódni, mert már jó ideje nem vett tartós tejet”. Néhányan tudtuk, hogy legalább másfél évtizede „gyűjti a Szent Péteres vicceket”. A „gyűjtemény” december 18-án délután teljessé vált. Kami számára kedd délután háromnegyed 3 után kiderülhetett, hogy odaát mekkorát nevetettek az első, huncut mosollyal elmondott mennyei történetén.

Morzsik János

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.