CSONGRÁD - 2012. Február 25.

Önmaga paródiájának a görbe tükrét alkotta meg ma a csongrádi politikai elit. A „kommunizmus áldozatainak emléknapja” alkalmából tartott ünnepségen röpke történelmi összefoglalót vázoló Kőrösi Tibor polgármester az áldozatokra emlékezve egykori munkásőr, megyei pártbizottsági vezéregyéniség és volt helyi párttitkár leszármazottját is tömörítő „fehérgalléros” politikai klán előtt szégyellhette volna magát. A Jobbik tiltakozott: a helyi pártszervezet vezetői a temetői '56-os kopjafát megkoszorúzták, majd elhagyták a megemlékezés helyszínét. A párt aktivistái a temető parkolójában álló összes gépkocsi szélvédőjére kitűzték a tiltakozó röpiratuk egy-egy példányát, melynek üzenete: a múlt rendszer vezéregyéniségeinek nincs helyük egy ilyen ünnepségen.

A kommunizmus temérdek áldozatára úgy emlékezett a mai csongrádi városi ünnepségen Kőrösi Tibor polgármester, mint ahogyan az egy történelemtanárhoz, s egy jobboldali polgármesterhez illik. A város első polgára nem kendőzte a bűnöket, s egyértelműen leszögezte: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy soha többé ne történhessen meg ismét a gyalázat.

Vélhetően nem a polgármesteren múlott, hogy a beszédét egy maroknyi „civil” érdeklődő, valamint önkormányzati intézményektől, s cégektől „kivezényelt” személyek előtt, továbbá egykori keményvonalas kommunisták (!) előtt kellett elmondania. A mai ünnepség jól mutatta, hogy a csongrádi fehérgalléros politikai érdekközösségnek már kóros az önámító ázsiója, s annyira nincs káderpolitikája, hogy legalább a saját soraiban, valamint a támogatói körben helyet foglaló egykori keményvonalas kommunistákat figyelmeztessék, ilyenkor maradjanak otthon, s ne rombolják tovább a helyi mérsékelt jobboldal alig létező támogatottságát.

Nagypál Sándor (Fidesz) önkormányzati képviselő jelen volt, de nem koszorúzott. Az egykor Sebestyén István párttitkár előtt a MIRKÖZ épületében hűségesküt tett munkásőr az utóbbi években számos tanúbizonyságot szolgáltatott arra, hogy bánja, amit egykor, egy szervezethez csatlakozásával tett. Az MSZMP megyei felügyelő tanácsában a '80-as évek végén funkciót felvállaló Murányi László (Összefogás Csongrádért Egyesület) viszont koszorúzott: a Jobbik listáján az önkormányzati képviselő-testületbe jutott, majd a Jobbikkal rögvest szakító Gyovai Zsolt, s az egyik önkormányzati bizottságban külsős tagságot felvállaló volt hivatalnok, a jobb sorsra érdemes Pataki Erzsébet társaságában hajtott fejet a kommunizmus áldozatai előtt.

A területi egyéni körzeti országgyűlési képviselő, a kisgazdából fideszessé avanzsált Vincze László ettől az ünnepségtől is távol maradt. A parlamenti patkóban közel másfél évtizede helyet foglaló honatya az utóbbi másfél évben feltűnően kivonja magát a helyi közszereplés lehetőségeiből, többnyire a jobboldali rendezvényeken, de még az önkormányzati tanácskozásokon sem jelenik meg.

A megemlékezésen a Magyar Szocialista Párt helyi szervezetét a kétfős képviselő-testületi frakció vezetője, Kiss Péter egyedül képviselte, s nem koszorúzott.

Az emléknap időpontja egyébként arra utal, hogy 1947-ben ezen a napon tartóztatták le a szovjet megszálló hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, bár a politikust országgyűlési képviselő lévén védte mentelmi joga. Az akció a kommunistáktól még távolságot tartó erők megfélemlítését szolgálta, egyben megnyitotta az utat Nagy Ferenc miniszterelnök májusi eltávolítása előtt.

A szovjetellenes kémkedéssel és ellenkormány alakításával megvádolt Kovácsot 1951-ig magyarországi és ausztriai börtönökben őrizték, majd 1952-ben a Szovjetunióba vitték, s bírósági tárgyalás nélkül 25 év kényszermunkára ítélték. 1955 novemberében átadták a magyar hatóságoknak, de szabadságát csak 1956-ban nyerte vissza. Az 1956-os forradalom idején földművelési miniszterként, majd államminiszterként tagja volt a Nagy Imre-kormánynak.

A forradalom leverése után kereste a kiegyezés lehetőségét, de amikor világossá vált számára, hogy ez nem lehetséges, visszavonult. 1958. novembertől haláláig országgyűlési képviselő volt, de betegsége miatt ténylegesen nem politizált. 1959. június 21-én halt meg, a szovjet hatóságok 1989-ben rehabilitálták. Az Országház előtt álló bronzszobrát 2002. február 25-én, letartóztatásának és elhurcolásának 55. évfordulóján avatták fel.

Hírportálunkon megjelenő információk bármilyen utánközlése kizárólag a website tulajdonosának írásbeli engedélyével lehetséges.

{fcomment}